
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
Egy Csömör úti benzinúthoz kérték a fővárosi rendőrök segítségét december 9-én éjfél körül – számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A történet azzal kezdődött, hogy egy taxis magával vitte egy esti kocsikázásra ittas ismerősét, majd mikor ő maga is megszomjazott, betért egy töltőállomásra vásárolni.
Le is parkolt annak rendje és módja szerint, ám hatalmas hibát követett el, mikor a kocsiban hagyta a kulcsot.
Az alkoholtól ellazult nő ugyanis bár jogosítvánnyal nem rendelkezett, de még csak vezetni sem tudott, nem volt képes ellenállni a kísértésnek, a volán mögé pattant. Nem is tartott sokáig ámokfutása, pár méter után egy kanyarhoz érve a fék helyett a gázra lépett.
Előbb egy oszlopnak rohant, majd orra a földbe állította a kocsit, aminek az ütközéstől kiszakadt a motorja is.
A nő később aztán beismerte tettét, majd úgy nyilatkozott, „így utólag hülyeség volt átülni a vezetőülésbe”. A rendőrök jármű önkényes elvétele miatt indított eljárást ellene.
Kapcsolódó tartalmak:
Órákig küzdöttek a kétgyermekes édesanya életéért Kecskeméten, szemtanúk beszéltek a tragédia okáról

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál