
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Teljesen összezavarodott egy Alzheimer-kórban szenvedő nő, amikor 2021. decemberében bement Nagy-Britanniában a howardsgate-i bankba pénzt felvenni, ám az ügyintéző közölte vele, hogy néhány nappal korábban ezt már megtette. A dolgozók türelmesek voltak vele, hiszen rendszeresen járt ügyeket intézni, ezalkalommal viszont Myra Countinho-Lopez feszültebb lett az átlagosnál, és ragaszkodott ahhoz, hogy ismét fel tudja venni a pénzét. Próbálták megnyugtatni, de beszélni szeretett volna a menedzserrel, és mivel egyetlen ablak volt nyitva aznap délután, egyre hosszabb sor kezdett kialakulni az idős nő mögött.
A Metro beszámolója szerint Courtney Richman egyre türelmetlenebb lett, majd közölte a 82 éves nővel, hogy „menjen az útból, mert úgysem tudnak már mit tenni”, valamint, hogy „siessen, mert nem érnek rá egész nap”. Végül egy másik várakozó felajánlotta a nyugdíjasnak, hogy kikíséri a bankfiókból, ekkor pedig szarkasztikusan tapsolni kezdett, és azt mondta, „hál’ Istennek”.
Countinho-Lopez kifelé sétálva még megkérte Richmant, hogy ne beszéljen ilyen durván vele, majd meglendítette a táskáját és megütötte vele a 26 éves nőt. Az ügy hétfői tárgyalásán a bíró felidézte, hogy a fiatal ettől dührohamot kapott és a bank padlójára lökte a nyugdíjast. Többször megütötte, amitől az asszony felkarja és a combcsontja eltört, valamint zúzódásokat szenvedett egyebek között a csuklóján, az ujjain és az oldalán.
Ha egy 82 éves nőt a földre teper, az súlyos kockázatokkal jár
– mondta az ügyész a tárgyaláson, hozzátéve, a törések következtében olyan anyagok szabadultak fel a csontokból, amik a tüdőt és az agyat is károsították.
Az idős asszony végül 10 nappal később, a kórházban belehalt sérüléseibe. Richmant a bíróság szándékos emberöléssel vádolja, a fiatal nő viszont továbbra is tagadja, hogy szándékosan megverte volna a nőt, szerinte ugyanis önvédelemből cselekedett.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért