Feloszlik a Beatrice? Nagy Feró már sejtette - videóval

Két zenész is otthagyja az együttest!

Három éve készül rá, hogy megmondja az apjának, hogy ennyi volt, máshol és másképp folytatná. Azért érlelte ezt magában ilyen sokáig, mert úgy akarta tálalni, hogy ne sértődést, hanem támogatást váltson ki a szülőből. Az egyik Nagy Feró fia, vagyis a dobos, a másik a banda gitárosa; mindketten kilépnek a zenekarból.

„Vártam ezt a bejelentést hiszen a gyerekeknek az a dolga, hogy kirepüljenek a fészekből. Eddig az én szárnyaim alatt volt, de úgy gondolom, hogy ennek így kell lennie” – fogalmazott a Tények Plusznak Nagy Feró.

„Ebben a zenekarban körülbelül 6 éves kora óta dobol. De 12-13 éve vagy, amikor ő lett a főcím a dologban, azért azt mondjuk el, hogy hát azért úgy elsírtam magam” – tette hozzá.

Nagy Ferót mélyen érintette Kékői Zalán és főként Hunor távozása, hiszen mégis csak a fia az egyik, aki többé már nem a Beatrice tagja.

Hunor elárulta, hogy van benne egy nagyobb lendület.

„Neki már úgy készen van az élete, ő megcsinálta a saját karrierjét, a saját dolgait, most úgy éreztem, hogy itt az idő, hogy én is megpróbáljam ezt” – mondta apjáról Hunor.

Feró hozzáillően fogalmazott fia távozásáról.

„Egész életemben kerestem egy jó dobost, találtam. Nem találtam, csináltam egyet és erre kirepül a fészekből. Teljesen egyetértek vele, hogy nem velem akar zenélni. Jóval fiatalabb nálam. És akkor keresse meg azt a bandát, amiben ő szívesen zenélne” – hangsúlyozta.

Feró azt mondta már egy-két hónappal ezelőtt is sejtette, mire készül Hunor. Mivel változást akart az életébe.

Tudta, hogy eljön a pillanat, amikor a zenész már nem akar a szárnyai alatt dolgozni. A jövőben így a 34 éves fia olyan helyre juthat, ahol a saját zenei ízlése kerülhet előtérbe. És inkább a punk, illetve egy fiatalosabb irány felé fordulhat.

„Ha tágabb értelembe vesszük akkor három éve készülök rá. De igen, egyébként az elmúlt három év az önismeretből meg egyéb ilyen dolgokból elég erős volt. Hogy megtudjam hozni úgy ezt a döntést, hogy abból ne sértődés legyen. El tudjam mondani azt, ami a lelkembe van. És, hogy a támogatásukat megnyerjem” – részletezte.

Feró elárulta nem vette a szívére, hogy Hunor továbblép. Mindketten boldogan emlékeznek vissza arra a tizenhárom évre, amit apa-fia együtt tölthetett el az ország, sőt a világ színpadjain.

De jogosan merülhet fel a kérdés, vajon mi lesz így a Beatricével? Feró elárulta, 2024-ben új formációval folytatják majd a zenélést.

„A Beatrice az én vagyok. Ugyanúgy, mint az Eddában a Pataky Attila. Tehát ha ő ott van akkor az az Edda ha nincs ott akkor nincs Edda. És én úgy gondoltam, hogy mindenképpen kell, mert lesz egy két nagy koncertünk. Ettől még ha netántán lenne valami olyan koncert, akkor nyugodt vagyok, mert ott a Zalán és a Hunor, őket meghívhatom mint sztárvendéget” – nyugtatta meg a rajongókat Feró.

Mondhatni, hogy Hunor szeretne az édesapja nyomdokaiba lépni. Távoli céljai között a szólókarrier is szerepel. Máris meglepően sok zenész hívta a döntése után. A bejelentése óta több zenekar is megkereste.

„Többen utaltak rá, hogy beszéljünk a jövőről. Úgyhogy most hagyom, hogy az események megtörténjenek” – fűzte hozzá Hunor.

Feró szerint arra készülni kell, hogy a gyereknek el kell engedni a kezét.

„Egyet tudjon és nekem tudják is a gyerekeim, hogy az az ajtó, ahol kimegy, az nyitva van. Akkor jön vissza, amikor akar. Mert azért ő itt lakik nem csak a szívemben, hanem ebben a házban. Még akkor is, ha nincs itt” – szögezte le Feró.

2024. január 05. 08:53
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a pr...
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök szolgálati lakásával összefüggésben hivatali visszaélés, zsírleszívásána...
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...