
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Cserkasszi megyében egy nő éppen hazaért, amikor nem várt meglepetés fogadta otthon. Jelena Bezljuda elmondta, hogy amikor belépett az ajtón azonnal észrevette, hogy néhány holmija nincs a helyén, és azt is látta, hogy azokat kihordták az udvarra.
Néztem, a kapu nyitva, a dolgaim a földön hevertek. Nem értettem, hogy mi történik. Felmentem az emeletre, kinyitottam félig az ajtót és azt láttam, hogy a rablóm részegen fekszik eszméletlenül - mondta az unian.ua oldalnak a kirabolt nő.
Az alvó férfi ráadásul át is öltözött, a verandán bekapcsolta a rádiót, sőt egy könyvet is elkezdett olvasni.
A tulajdonos szerint a rabló néhány nappal korábban juthatott be a házba, és előbb a nyári konyhát fosztotta ki, majd az ablakot betörve jutott be, ahol kitépte a falból a vezetékeket, evett-ivott, majd, mint aki jól végezte dolgát elszenderült.
A nő értesítette a rendőrséget, akik a helyszínen őrizetbe vették a betörőt.
Címlapfotó: police.hu

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen