Emberölés Békásmegyeren, három embert fogott el a rendőrség

Elfogták a 3. kerületben megölt festőművész gyilkosait.

Az 51 éves férfit óbudai az lakásában ölték meg, több helyen is összeszurkálták, napok óta halott volt, mire csütörtökön rátaláltak.

A rendőrség ismeretlen tettes ellen idított eljárást, végül vasárnap a 7. és a 3. kerületben elfogtak 3 embert. Egy 36 éves férfit emberölés, egy 49 éves férfit súlyos tesi sértés kísérlete, egy 40 éves nőt pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

 

Kapcsolódó tartalom:

Szúrós szagot éreztek a szomszédok, megölték az óbudai festőművészt

Nyakon szúrta volt nejét, börtönbe mehet

2024. július 08. 08:30
Leszakadt a lépcsőház egy budapesti társasházban, létrával mentették a lakókat
Leszakadt egy társasház lépcsője Budapesten a 8. kerületben, miután tűz volt az épületben csütörtökön.
Kegyetlen, amit a saját kutyájával tett egy kíméletlen terepjárós Debrecenben
Terepjárója mögé kötötte a saját kutyáját egy lánccal egy férfi Debrecenben, így húzta maga után kilométereken keres...
Kulisszatitkokat árult el a Hunyadi fináléja előtt Bán Mór
Elképesztő munka áll mögötte.
Besokallt Mihályfi Luca, beszólt Hegyes Bercinek
Párját okolja a történtekért.
Repülni fogtok kutyák! Meg fogtok dögleni - Tatabányán több intézményt ki kellett üríteni
Elfogtak a rendőrök egy 45 éves mocsai férfit.
Nem bírta tovább, Radics Gigi elhagyta a stúdiót
Betelt nála a pohár.
Balesetben meghalt a korábbi válogatott középpályás
Autóbalesetben meghalt pénteken Nikola Pokrivac, aki 15-ször szerepelt a horvát labdarúgó-válogatottban.
Csecsemőrablás történt Pécsen, három vármegye rendőrei indítottak hajtóvadászatot
Elragadta négy hónapos babát, berakta a kocsijába és elhajtott vele.
Durva bunyót vettek videóra a Blahán, csaknem egy órán át püfölték egymást
Részegen randalírozott egy férfi a Budapesten a Blaha Lujza téren a minap. Üvöltözött mindenkivel, aki az útjába ker...
Két fiatal barát halt meg Görcsönynél, megrázó részletek derültek ki
Osztálytársak és barátok voltak, ugyanúgy is hívták azt a két fiatalt, akik csütörtökön délután haltak meg egy bales...
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben