
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A szerencsétlen eset a minap történt Angliában, amikor a 62 éves Julia Glover barátaival egy mezős részen sétált – írta meg a Daily Mail szerdán.
A túra során azonban egy tehéncsordába botlottak, akik elállták az ösvényen az útjukat.
Így menekülőre fogták és elhatározták, hogy nem szegülnek szembe velük, átkelnek inkább a mellettük csordogáló patakon.
A csapat nagy része mindenféle gond nélkül átjutott a túlpartra, azonban Amanada – az egyik túrázó – egy szempillantás alatt a vízben találta magát, sőt, magával rántotta a segítségére siető Cathy-t is.

Fotó: Daily Mail
A pancsolásról másik társuk videót is készített, ami IDE KATTINTVA érhető el.
Mindketten beleestek a zavaros vízbe, mely nagyobb áradattal csobogott, mint az korábban gondolták.
A jelenetet látva az egész csoport nevetésben tört ki, majd miután kimulatták magukat társaikon, segítő kezet nyújtottak nekik.
A megmártózott nők szerencsére nem sérültek meg az incidens során, miután kikászálódtak a vízből hazamentek. Ezt követően átöltöztek, végül pedig egy meleg ebéddel zárták az eseménydús kalandot.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott