
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
Emberölés kísérlete miatt emelt vádat emelt az ügyészség egy tiszacsegei nő ellen, aki egy konyhakéssel mellkason szúrta partnerét 2022 decemberében – közölte az ügyészség szerdai közleményében.
Körülbelül egy héttel karácsony előtt a férfi otthon italozott egy rokonával, amikor a nő este 6 óra körül hazaérkezett gyerekeivel és meglátta a kissé ittas élettársát. A férfi az alkohol elfogytával elindult még néhány üveg italt vásárolni, de végül két óra múlva tért csak haza, ami miatt a nő kérdőre is vonta mosogatás közben. Emiatt ismét veszekedni kezdtek, majd a férfi a konyhából a folyosóra sétált. Barátnője dühében a mosogató mellől megragadott egy nagy konyhakést, és egy gyors mozdulattal mellkason szúrta partnerét. Mivel a férfi erősen vérezni kezdett, a nő mentőt hívott hozzá, akik végül ellátták az életveszélyes állapotban lévő beteget.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a szabadlábon védekező nő ellen emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken, és indítványt tett arra, hogy börtönbüntetésre ítélje őt a törvényszék.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat