
Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi
A méhhotel a közép-horvátországi Gerzence (Garesnice) városától nem messze, egy fenyőerdőben helyezkedik el. Egyedülálló ötletről van szó, amelyet a Balja házaspár, Domagoj és Tatjana valósított meg, százéves családi méhész tradícióval a háta mögött- adta hírül a horvát sajtó.
Céljuk az volt, hogy hozzájáruljanak méhészeti turisztikai és oktatási programok minőségének növeléséhez, hagyományt és eredetiséget vigyenek egy olyan ágazatba, amely nem pusztítja az ökoszisztémát.
Domagoj elmondta, hogy a hotel ötlete azért jött, mert számos vevőjük mindenféle módszerekkel próbálta megvizsgálni azt, hogy a méz, amit előállítanak, valódi-e. A méhhotelt így 2017-ben hozták létre feleségével. Azok számára, akik saját, eredeti mézet szeretnének, kiváló környezetben kaptárokat kínálnak, méhcsaládokkal és teljes felügylettel, valamint gondoskodással.
A szerződést három évre kell megkötni a méhhotellel, mert ennyi a méhkirálynő optimális életartama, ezt követően a rajt le kell cserélni fiatalabbra - hangsúlyozta. Az ár 2500 kuna (120 ezer forint), amely egy kast, a méhek etetését, a gyógyszereket, a mézelszedést és természetesen a mézet is tartalmazza. Ez évi 30 kiló méz, amely mennyiség természetesen függ az időjárási viszonyoktól és más befolyásoló tényezőtől - húzta alá.
Tatjana hangoztatta, hogy a méhkasok tulajdonosai jól szituált, városi környezetben élő, elfoglalt emberek, akik azonban szeretik és értékelik az egészséges élelmiszereket. A szülők a gyerekeknek, a nagyszülők az unokáknak vásárolnak kasokat - mondta, hozzátéve, hogy nem csak a horvát állampolgárok mutatnak nagy érdeklődést, Ausztriából, Németországból, Szaúd-Arábiából is tartanak méheket náluk. Köztük egy pilóta Dubajból és egy fociedző Dzsiddából.
Domagoj szerint a méhek létfontosságúak a környezet számára, számos növény szaporodása közvetlenül tőlük függ. A legnagyobb veszélyt az emberi tevékenység, a mezőgazdaságban használt műtrágya és növényvédőszerek jelentik számukra, valamit a klímaváltozás.
Mint mondta, évtizedek óta idén volt a legkevesebb méztermésük a tavaszi hó és fagy után.
"Tavasszal meg kellett etetnünk a méheket, hogy ne éhezzenek, ez még soha nem fordult elő velünk" – mondta.
MTI/címlapfotó: mti

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval

Fegyveres támadásban megöltek tíz embert egy mexikói faluban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban

Holttestet találtak egy parkolóház előtt

Utasokkal a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre egy easyJet-járat

Kiderült: Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője, őrizetbe vették - videóval

Újabb állampolgár hantavírus-tesztje lett pozitív

Fényes nappal tört-zúzott egy férfi egy bevásárlóközpontban - videóval

Nemzetközi szintű közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek az ebolajárvány miatt

Szakadékba zuhant egy motoros, szörnyethalt