Egy valódi zöldszigetet: Budapest legújabb közparkját építenénk meg Csepelen

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk: elkészült a park átfogó koncepcióterve – írta közösségi oldalán csütörtökön a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.

Csepel újra az aranykorát élheti

Csepel újra az aranykorát élheti, a sziget északkeleti részén létrehozandó, 36 hektáros rekreációs közparknak nemcsak a kerületiek, hanem az egész főváros az előnyét és a hasznát fogja látni - jelentette ki Németh Szilárd, a kerület fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a Csepel park koncepciótervét bemutató budapesti konferencián.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a 2010 utáni kerületi, fővárosi és kormányzati összefogás eredményei között szerepel Csepel teljeskörű csatornázása, a kerékpárutak és a Kis-Duna partjának fejlesztése, valamint a birkózócsarnok megépítése is. Ha a választások után marad a jelenlegi kormány, a projekt továbblendül majd - tette hozzá.


Németh Szilárd elmondta, Észak-Csepel 1945 után ipari és termelőterület volt, a közösség nem használta, a szocializmus ideje alatt kertészet jött létre, majd a rendszerváltáskor "szétloptak, széthordtak" mindent a területen. A terület egy "bukott" spanyol cég a tulajdonában van, "amit az elvtársak néhány évvel ezelőtt kijátszottak a csepeli vagyonkörből, és azóta is rendezetlen a helyzete".

Közölte, bízik benne, hogy rendeződnek a tulajdoni viszonyok és a terület újból visszakerül állami tulajdonba.

Egy valódi zöldsziget

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közölte: a csepeli közpark kialakításával az elmúlt ötven év legnagyobb zöldfejlesztését valósítják majd meg a fővárosban. Az észak-csepeli közpark átfogó koncepcióterve elkészült: a ma még elhanyagolt és lepusztult területre több mint három Városmajornyi nagyságú új, zöld parkot terveznek - mondta.

Valódi zöld szigetet szeretnének létrehozni - hangsúlyozta az államtitkár, aki közölte azt is, hogy csütörtökön indul egy fővárosi lakossági véleményfelmérés, 2023-ra készülhetnek el a kiviteli tervek és 2025-re épülhet meg a park.


Fürjes Balázs kiemelte, a családbarát multifunkcionális pihenőparkparkkal egy valódi természetközeli helyet szeretnének megvalósítani. A park a tervek szerint jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkezik majd, így bekötik Budapest vérkeringésébe.

Megőrzik a folyóparton burjánzó, értékes és őshonos galériaerdőt. Több mint ezer új fát ültetnek majd, közösségi kert, kisméretű üvegház, őshonos magyar háziállatokat bemutató parkrész, látogatóközpont, játszóterek létrehozását is tervezik. A vízpartra csónakházat és kishajókikötőt terveznek, amely tovább erősíti majd a vízzel való kapcsolatot - sorolta.

Fürjes Balázs megjegyezte azt is, hogy a főváros is támogatja a kormány elképzelését.


Sportágak sorának adna helyet


Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója elmondta: a fejlesztéssel több mint 300 ezer négyzetméter új parkterület, 50 ezer négyzetméter új sport- és játszóterület jön majd létre, valamint megmarad a 90 ezer négyzetméternyi ökopark és galériaerdő a Kis-Duna partja mentén.

A park területét délről az új Duna-híd út- és villamosvonala határolja majd, de úgy tervezték, hogy a park később terjeszkedhessen még délre - közölte.

Vitézy Dávid elmondta: minimalizálják a parkban a burkolt felületeket, de a tervek szerint lesznek kisebb vendéglátóhelyek, szeretnének egy uszóstrandot, a park észak-keleti sarkában egy tisztás lenne, ahol nyáron koncerteket is lehetne tartani, valamint nyitott sportpályákat hoznak majd létre.

Közölte, a kormány 2023 tavaszán lesz abban a helyzetben, hogy dönthet a kivitelezés megindításáról és a területszerzés lefolytatásáról. A park "első látható, élvezhető" verziója 2025-re elkészülhet, de sok év kell ahhoz, hogy teljesértékű parkká váljon a megnövekedett növényzettel - mondta Vitézy Dávid.

Az általa bemutatott tervek szerint vízisportokat és extrém sportokat is kipróbálhatnak majd a parkhasználók. Kialakítanak streetworkout-pályát és fitneszeszközöket is elhelyeznek majd a tervek szerint az idősebbek számára. A tervekben szerepel kosár-, streetball- és röplabdapályák, valamint kézilabda- és focipálya kialakítása is. Futópályát, görparkot, mászófalat és akadálypályát is kialakítanának a területen. A Duna-parton kajakozásra, kenuzásra is lehetőség lesz az elképzelések szerint.


XXI. kerület a főváros egyik "aranytartaléka"

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester a kerületiek nevében köszönetet mondott a kormánynak, hogy támogatja a fejlesztést. A miniszterelnök személye garancia arra, hogy az elkövetkezendő évtizedben is nagyszabású fejlesztések legyenek Csepelen - mondta.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy Csepel az elmúlt évtizedben Budapest részévé vált, ugyanis 2010 előtt nagyon sokszor azt tapasztalták, hogy a kerület méltatlanul el van hanyagolva. Csepel, a XXI. kerület a főváros egyik "aranytartaléka" - mondta.

Borbély Lénárd emlékeztetett, 2005-ben az akkori kerületi vezetés 11,3 milliárd forintért értékesítette a szóban forgó területet, amely Budapest egyik legnagyobb egybefüggő zöld területe. Most pedig az elmúlt ötven év legnagyobb közpark beruházásáról beszélhetünk - mondta.


A koncepcióterveket elkészítő s73 Tájépítész Tervező Iroda Kft. tájépítésze, Mohácsi Sándor hangsúlyozta: a parknak olyan helyzeteket kell teremtenie az odalátogatók számára, hogy megmutassa, hogyan tud a természet és az ember, a város és a természet normálisan egymás mellett élni. "A természet és a város egymásra hatása, szövete, ami itt kialakul" - fogalmazott.

A tanácskozást a Portfolio és a BFK közösen szervezte.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2022. február 03. 16:40
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...
Centiken múlt, hogy nem ütközött egy utasokkal teli busszal egy autós Budapesten az Üllői úton, a sokkoló szabálytal...