
Meghalt Mohácsi Árpád
Az egyik karcagi sörözőben egyetlen ütéssel megölte ismerősét egy férfi. Mindketten részegek voltak, a kocsmában kezdtek vitatkozni, majd az utcán folytatták. Az áldozat nem akart verekedni, azonban akkorát ütöttek a fejére, hogy hanyatt esett és beverte egy betonlépcső szélébe. Ezután elájult, és a kocsmából rohantak segíteni neki. A pultos hívta az édesapját, aki mentőtiszt és azonnal a helyszínre sietett. Erről a fiatal nő beszélt a bíróságon.
„Megvizsgálta és úgy gondolta, hogy kellenek a mentők, mert nem reagált semmire, csak nyögdécselt” – idézte fel a pultos.
Az ügyben most tartották a tárgyalást, a vádlott azt mondta, sajnálja, ami történt.
A férfi olyan súlyos koponya- és agysérüléseket szenvedett, hogy néhány nappal a támadás után meghalt a kórházban. A tragédia tavaly nyáron történt, a helyieket sokkolta az eset.
Az áldozat édesanyja nem tudta feldolgozni fia halálát, egy héttel később ő is meghalt. A középkorú karcagi férfi azt mondta, bűnösnek érzi magát és sajnálja, amit tett, erről az ügyvédje is beszélt a Tényeknek.
Az ügyben még vizsgálják, hogy halált okozó testi sértés vagy gondatlan emberölés történt, a férfi azonban évekre rács mögé kerülhet.

Meghalt Mohácsi Árpád

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás