
Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!
A tavaszünneppel szombaton beköszönt a sárkány éve a kínai holdnaptár szerint. Bár Feng Ya Ou Magyarországon született és hazánkban is szocializálódott, állítása szerint nagyon is szívén viseli a távol-keleti kultúrát, így idén a február 10-e sem csak egy nap lesz számára a sok közül.
A zenész a pénteki Mokkában tisztába tette, édesapja kínai, ugyanakkor nem egy túlságosan tradíciókat követő családból származik, mindössze minimálisan őrizték a kínai hagyományokat.
A kínai holdújévet ahhoz hasonlította, mintha egybegyúrnánk az európai karácsonyt és szilvesztert, ugyanis véleménye szerint nagyjából ugyanazon van a hangsúly náluk is, mindenki igyekszik a családjával tölteni a legtöbb időt, és hatalmas külsőségek övezik ezt a néhány napot.
Feng Ya Ou soha nem élhette át a helyszínen az egyik legjelentősebb kínai ünnepet, és saját tudását is hiányosnak találja a távol-keleti szokásokat illetően, így gyerekének sem a megszokott formában akarja átadni ezt az örökséget.
Sokkal inkább azt szeretné, ha együtt ismerhetnék meg idővel a kínai kultúra minden részletét, ugyanis nagyon érdeklődik iránta.

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle