Egy lovásznál és egy szeretőnél rejtegették a drogot, bukott az egész banda

A barber shop után egy depóautóban találtak kábítószert a debreceni rendőrök. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 150 egyenruhás bevetésével hét kábítószer-kereskedőt fogtak el.

A bűnszervezetben működő drogkereskedőket egyszerre fogták el szeptember 17-én nyolc szolnoki és tiszaföldvári címen - írta szerdai közleményében a rendőrség.

A négy férfinak és három nőnek bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem, bűnszövetségben, jelentős mennyiségre elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés, valamint pénzmosás miatt kell felelniük.

A bűnhálózatot egy 33 éves tiszaföldvári férfi irányította, a kábítószer-kereskedő csapat tagjai a tőle kapott drogot – egymás tevékenységéről tudva, rendszeresen és együttműködve – értékesítették tovább hol fogyasztóknak, hol dílereknek. A drogbizniszben részt vett a vezető élettársa is. A gyanú szerint a több kilogramm kábítószert tartalmazó táskáikat számos alkalommal egy lovásznál rejtették el.


A tiszaföldvári férfi vásárlója volt egy 27 éves szolnoki férfi, aki a drogot élettársa, szeretője, autószerelője, valamint gyermekkori barátja segítségével árulta. Ő állt kapcsolatban azzal a 24 éves kisújszállási férfival is, aki barber shopjában tárolta a drogot, és tavaly szeptemberben fogta el a rendőrség.

A „kavics, füstifecske, keksz, sütemény, szilánkos, tejföl, csemperagasztó, fehér cica, barna cica” neveken futó kábítószert a szolnoki férfi általában a szeretője lakására hozatta, illetve a drogüzletre fenntartott kocsikban tárolta. A nyomozók az akció során, a kutatáskor a vezetőülés alatt meg is találták az elrejtett drogot. Az elsődleges szakértői vélemények alapján ez 3-CMC, vagyis kristály-met, míg a szerető lakásán talált anyag marihuána. Az ingatlanokban a nyomozók lefoglaltak még mérlegeket, csomagolóanyagokat, porciózáshoz használt eszközöket, telefonokat és SIM-kártyákat is. Ezenkívül az elkövetők tiszaföldvári és szolnoki házára felszerelt térfigyelő kamerák felvételeit is vizsgálták és kimentették a nyomozók.


A gyanú szerint a banda tagjai hamar túladtak a drogon, azt csak rövid ideig tárolták. A több tíz kilogramm kábítószer szervezett értékesítéséből a bizonyítékok alapján jelentős vagyongyarapodásra tettek szert. Így a hatóság vagyonvisszaszerzés keretében közel 100 millió forint értékben foglalt le tőlük pénzt, kocsikat, valamint arany ékszereket, illetve zár alá vettek két tiszaföldvári és egy szolnoki ingatlant is.

A bíróság elrendelte a négy férfi letartóztatását, míg a három nőt bűnügyi felügyelet alá helyezte.

2024. szeptember 25. 12:37
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Videón is megörökítette a lenyűgöző látványosságot.
GYEREKGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes kisfiút Nagydorogon, a település határában találtak rá a holttestére. Szerd...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 21., csütörtök dél
Az olasz hatóságok őrizetbe vettek egy ukrán állampolgárt, akit a 2022 szeptemberében az Északi Áramlat-1 és Északi ...
A szomszédok a terjedő, kellemetlen szagra lettek figyelmesek.