Egy 15 éves lányt akart megerőszakolni Újbudán, a gyerek kitartóan ellenállt

Első fokon négy év fegyházbüntetésre ítélt a bíróság egy román állampolgárságú férfit, aki egy újbudai lakásban meg akart erőszakolni egy 15 éves lányt - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, hogy a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 27 éves férfit, aki február 28-án este "a XI. kerületi Költők Parkjában találkozott a kiskorú sértettel, ahol beszélgettek, majd később felmentek a férfi XI. kerületi lakásába, ahol folytatták a társalgást és közben alkoholt fogyasztottak".

A közlemény szerint "egy idő elteltével a lány úgy döntött, hogy mivel későre jár, hazamegy, ezért felállt és elindult a szobából kifelé". A férfi ekkor megragadta a sértett kezét, majd az ágyra rántotta a lányt és erőszakoskodni kezdett vele.

A sértett a lábaival eltolta magától a férfit, aki azonban nem hagyott fel a támadással, testi erőfölényét kihasználva lerángatta a lányról a nadrágját. A sértett továbbra is kitartóan védekezett, megrúgta a vádlott fejét, a férfi orra és a szája is vérezni kezdett, majd meg is harapta a férfit, aki végül a lány kitartó ellenállása miatt felhagyott a támadással.

A főügyészség közleménye szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság a vádlottat 18. év alatti személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérlete miatt 4 év fegyházbüntetésre ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a kiskorúakat érintő valamennyi foglalkozástól.

A bíróság - ügyészi indítványra - fenntartotta a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig.

Az ítélet nem jogerős, az ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be - áll a közleményben.

MTI/A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Korábbi tartalom:

Cigit, mobilt, energiaitalt adott tizenéves fiúknak szexért két egri férfi, felvették az együttléteket

2023. március 27. 10:17
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...