
Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak
Az 58 éves K. F. és a 68 éves S. A. 2022 ősze óta két tizenéves fiúval, több alkalommal szexuális cselekményt végeztek, amelyért anyagi ellenszolgáltatást – készpénzt, mobiltelefont, cigarettát, energiaitalt – adtak nekik.
A gyanú szerint a férfiak az együttlétekről videó felvételeket is készítettek, amelyeket telefonnal, illetve a lakásukban felszerelt kamerákkal rögzítettek.

Mindkét férfit március 22-én reggel fogták el a rendőrök. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe is vették őket. A nyomozó hatóság továbbá kezdeményezte mindkét férfi letartóztatásának indítványozását, amelyet a bíróság a hétvégén el is rendelt.
A nyomozók a gyanúsítottak lakásaiban nagy számban foglaltak le adathordozókat valamint kamerákat, az azon lévő felvételek elemzését folyamatosan végzik, így jelenleg nem zárható ki, hogy további fiatalok is érintettek az ügyben.

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat