Égő matraccal takartuk le a holttestét - sokkoló részletek derültek ki

Felgyújtotta, majd elásta ismerősét egy három tagú hajléktalan társaság Zalaegerszeg elhagyatott, volt szennyvíztelepén két éve. Az egyik vádlott most sokkoló részletek árult el a férfi agyonveréséről, majd a holttest eltüntetéséről.

Nem változtatott azon, amit korábban a vallomásában mondott, viszont nem ismerte el a halálos testi sértést a 21 éves férfi, akit ismerőse agyonverésével vádolnak. A vallomását most a bíró olvasta fel a szerdai tárgyaláson. A tárgyalóteremben mindenki döbbent csendben hallgatta a gyilkosság sokkoló részleteit, a férfi hajléktalan társaival együtt ütötte, rúgta, majd eltüntette halálra vert ismerősét.

A hullát Tibi azért fogta a hónaljánál, mert a Kubinak nyitva volt a szeme, én ott nem mertem vinni

– mondta a vádlott.

Először fel akarták gyújtani.

Tibike fel akarta gyújtani, mondtuk neki mégiscsak a város közepén vagyunk, ebből bukás lesz. Tibike meggyújtott egy matracot, amivel letakartuk először, de én el is oltottam egyből, mivel egyből lebuktunk volna. Aztán kitaláltuk, hogy elássuk, volt ott egy lapát

– részletezte az egyik gyilkos.

Három férfit vádoltak meg a brutális gyilkossággal. A hajléktalan társaság a zalaegerszegi volt szennyvíztelep elhagyatott épültében ivott egy novemberi napon. Társai ráparancsoltak az áldozatra, hogy vágjon fát a tüzeléshez, de ezt nem tette meg, ezért kezdték el ütni.

Nem számoltam az ütést, 8-10 ütést mérhettem rá, meg 5-6 rúgást test-szerte. Azt nem tudom hogyan, de egyszer csak ott volt a horgász is, pofont biztosan adott neki, mert nagyot csattant, meg talán egy-két alkalommal megrúgta

– tette hozzá a vádlott.

Szerinte viszont valójában azért vesztek össze, mert egyik társuk szerint, az áldozatnak köze lehetett édesanyja halálához. Ezután ott hagyták az összevert férfit, aki szerintük ekkor még kommunikált velük. Amikor visszatértek azonban már nem mozdult. Ezért megegyeztek, hogy eltüntetik. Mindez két éve történt. Az eltemetett holttestet végül egy másik hajléktalan találta meg 4 hónappal később. Egy földből kiálló cipőt akart magához venni, de ekkor észrevette, hogy az egy holttest lábán van. Ezután kapták el a három vádlottat. A sokkoló ügy tárgyalása tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

Korábbi cikkek:

Fojtogatta, nyakon szúrta, végül vascsővel ütlegelte áldozatát Kecelen

Feldarabolta apját, majd maradványait lehúzta a wc-n, felesége is segített

Többször is lekötözték, végül kádba fojtották lányukat Piricsén, vallott a nő

2025. május 22. 09:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Egyéni sprint, leghangosabb ugatás, jelmezverseny és csoportos futam – ezekben a számokban mérték össze tudásukat a ...
Több százan zumbáztak együtt a harmadik, gyulai Zumba Fesztiválon. A három napos eseményre már nem csak az ország sz...
Megszólalt Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról!
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...