Többször is lekötözték, végül kádba fojtották lányukat Piricsén, vallott a nő

Spaniferrel és szíjjal is többször lekötözték a halála előtt azt a 21 éves lányt, akit később vízbe fojtott az anyja és a nő élettársa Piricsén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Az ügy legújabb tárgyalásán az anya bevallotta, hogy halmozottan sérült lányát a gyakori dühkitörések miatt gyakran lekötözték, állítása szerint ugyanis sokszor tört-zúzott a házban.

A piricsei családi házban egy 21 éves, halmozottan sérült lányt vízbe fojtott az édesanyja és a nevelőapja, még 2022 nyarán. Úgy tudni, azután ölték meg, hogy már nem bírtak vele a gyakori dühkitörései miatt.

A lány az verekedett, mert az ütötte-vágta az anyját, harapta, minden. Mert ha rájött egy olyan roham, akkor ordibált. Általában bent zajlott az is. Néha hallottam vagy kint az udvaron

– mondta a Tényeknek korábban egy szomszéd.

A vád szerint az anya és párja egy kád vízbe fojtották a lányt, olyan erővel, hogy még a gégéje is eltört közben. Az ügy legújabb tárgyalásán a bíróság most ismét a nőt hallgatta meg, aki azt állította, hogy a párjának furcsa ötletei voltak, azt akarta, hogy jelentsék fel a fiatalt az agresszív viselkedése miatt.

Mondom én a saját gyermekemet nem fogom feljelenteni a rendőrségre

– vallotta az anya.

A férfinek ekkor az az ötlete támadt, hogy lekötözik a lányt, ha újra dührohamot kap. A munkahelyéről ezért még egy spanifert is hazavitt.

Jött ugye a spaniferrel. Az nem az én munkaeszközöm. Sajnos igen, meg kellett kötözni a kislányt, mert olyan kitörései voltak, hogy tört-zúzott

– tette hozzá az asszony.

Az anya állítása szerint legalább 4-szer kötözték meg a lányt. A két kezét spaniferrel, lábait pedig szíjjal szorították le.

De nem úgy közöttük meg, hogy napokra, hanem amíg lenyugszik. Egy fél óra, egy óra hossza. Adtunk neki gyógyszert, akkor volt olyan, hogy megnyugodott

– fűzte hozzá a nő.

A végzetes napon pedig vízbe fojtották. Úgy tudni, sokat szenvedett mielőtt meghalt. A nő és a férfi azóta egymásra mutogat. Ha elítélik őket, súlyos büntetésre számíthatnak.

2025. május 20. 09:41
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
A szlovák kormány azt szeretné, ha a jövő héten megállapodást köthetne az Európai Bizottsággal, aminek a révén elker...
Hazafelé tartottak, amikor árokba csapódtak és felborult az autójuk.
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...
A nyugdíjasok a postán átvehetik majd az élelmiszer-utalványt, ha a kézbesítés sikertelen - tájékoztatta a Kormányza...
Közzétette a NASA a Napot eddig a legjobban megközelítő űrszondájának képeit - számolt be róla az amerikai űrhivatal...
Igaz magyar katona Magyarországot szolgálja, és soha semmilyen formában nem szolgál idegen érdeket - mondta a honvéd...