Döntő fölénnyel választotta rektorjelöltnek a Semmelweis Szenátusa Merkely Bélát

Meghallgatta a Szenátus csütörtöki ülésén Kellermayer Miklós és Merkely Béla professzorok programbeszédét, akik pályázatot nyújtottak be a Semmelweis Egyetem rektori tisztségének betöltésére – olvasható az egyetem közleményében.

A testület tagjai titkos szavazással, 36 számú szavazattal Merkely Béla tanszékvezető egyetemi tanárt, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját, Széchenyi-díjas orvost, az egyetem jelenlegi rektorát választották rektorjelöltnek.

A szenátusban a hat egyetemi kar, a Hallgatói Önkormányzat, a Doktori Tanács, a Klinikai Központ és a két érdekképviselet választott képviselői döntöttek a két pályázóról és 36:8 arányban szavaztak arra, hogy továbbra is Merkely Béla vezesse a több mint 250 éve alapított egyetemet.

A rektorjelölt úgy fogalmazott: annak tulajdonítja győzelmét, hogy széles körben elismerik szerepét, amiért a Semmelweis Egyetem – Közép-Kelet Európában elsőként – a világ legjobb 250 egyeteme közé jutott.

Fotó forrás: Semmelweis Egyetem

„Az elmúlt öt év legfontosabb eredménye az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítása, és annak gyakorlatba történő bevezetése volt, melynek következtében tovább erősödött a gyakorlati, betegágy melletti oktatás szerepe, hasonlóan a világ meghatározó és legjobb egyetemeihez”– mondta.

A Nemzeti felsőoktatásról szóló törvényben a rektorjelölt személyéről szóló javaslatot az egyetem elküldi a fenntartónak. A rektori megbízásra vonatkozó javaslatot a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány vezetője a Kulturális és Innovációs Minisztérium útján továbbítja Novák Katalin köztársasági elnöknek, aki 2023. július 1-jével öt éves időtartamra bízza meg az egyetem vezetőjét.

2023. január 26. 18:08
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Titokban temették el azt a két hetes csecsemőt, akit a gyanú szerint az anyja gyilkolt meg egy hónapja Nagydorogon, ...
A tehetségkutató válogatója nem várt ellentéteket szült a szakemberek között.
Donald Trump volt amerikai elnök ismét bírálta az ukrajnai háborút, amelyet szerinte nem történt volna meg, ha ő mar...
Egy jó házasságban is lemondunk a szuverenitásunk bizonyos részeiről és ezt nem zokogva, haját tépve teszi meg az em...
Megöltek egy 40 éves nőt Ecsegen szombaton.