Deák Dániel: Márki-Zay Péter egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje bár jobboldali politikusként jeleníti meg magát, Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát és egyértelműen a baloldal álláspontját képviseli a fontos társadalmi és politikai kérdésekben. Erről Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rámutatott: Márki-Zay Péter azzal a szándékkal lépett fel még tavaly októberben, hogy meg akarja szólítani a jobboldali szavazókat. Azt hitte, ha azt mondja magáról, ő egy jobboldali politikus, akkor ezt majd elhiszik neki a választók. Márki-Zay Péter megszólalásaiban ugyanakkor - legyen szó az egészségügyről, a bevándorlásról, vagy a rezsicsökkentésről - ugyanazt az álláspontot képviseli, mint amit a baloldali politikusok, így Gyurcsány Ferenc vagy Bajnai Gordon - mutatott rá a vezető elemző.

Deák Dániel példaként hozta, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje a fizetős egészségügy mellett "tette le a garast", s arról beszélt egy felvételen, rossznak tartja, hogy Magyarországon tabu a vizitdíj és a kórházi napidíj.

Egyértelműen a baloldali politikusok álláspontját osztja, hamis képet fest fel, amikor jobboldaliként hivatkozik saját magára - összegzett az elemző, aki megjegyezte: a választók, úgy tűnik, ezt nem is nagyon hiszik el neki.

Kitért arra is: a körülötte lévő szakértői gárda, programjának írói ugyanazok az emberek, akik a Gyurcsány-érában, illetve a baloldal kormányzása idején fontos pozíciókat töltöttek be.

Király Júlia, aki a jegybank volt alelnökeként asszisztált a baloldal rossz, az országot gyakorlatilag csődbe juttató gazdaságpolitikájához, kezdetek óta ott van Márki-Zay Péter mellett. Király Júlia egyértelműen Gyurcsány Ferenc embere - rögzítette az elemző.

Másik példaként Surányi Györgyöt említette, aki eladta Magyarország aranytartalékát, és Bokros Lajos megszorító-csomagja idején volt a jegybank elnöke. További példaként hozta Vadai Ágnes és Komáromi Zoltán DK-s politikusokat, kiemelve: látszik, hogy Gyurcsány Ferenc embereivel vette körbe magát.


Deák Dániel szerint az a mítosz már régen "lerombolódott", hogy Márki-Zay Péter egy civil jelölt lenne, aki a politikán kívülről érkezett. Ugyanakkor a listaállításnál is az látszódott, "a pártok diktálnak, Gyurcsány Ferenc dominál", és Márki-Zay Péter egyetlen embere sem került befutó-helyre.

"Ilyen súlytalan, ilyen gyenge miniszterelnök-jelölt még a baloldalon sem volt soha a rendszerváltás óta eltelt időszakban" - értékelt.

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt politikai ellenfeleire és jobboldali szavazókra tett minősítő jelzőit, kijelentéseit úgy összegezte, azok nem vallanak sem keresztény emberre, sem egy magát nemzetinek, jobboldalinak valló politikusra. A választók ilyen módon történő gyalázása egyértelműen nem illik abba képbe, amit fel akar építeni magáról. Az elemző párhuzamot vont azzal, amit Karácsony Gergely főpolgármesternél látni lehetett, ő is sok hazugságot állított magáról, a nyelvtudásáról, arról, milyen hatással volt rá vidéki származása. Ezek mind megdőltek, és össze is omlott a támogatottsága - mutatott rá, hozzátéve: hasonló a helyzet Márki-Zay Péternél is.

A vezető elemző kiemelte: az, hogy Márki-Zay Péter a választókat ilyen visszatérő módon támadja, gyalázza, azt mutatja, a képviseleti demokrácia alapvetéseit sem tartja tiszteletben. Azzal védekezik, hogy ezek csak kicsúsznak a száján, de ez egyáltalán nincs így, a "fogyatékos" jelző visszatérő elem a szövegeiben - mondta.

Kitért arra is: Márki-Zay Péter "messiás-tudatos", különféle vallási szektáknál megszokott szlogeneket kezdett el mondani a különféle rendezvényeken. Ezt az elemző azon belső felmérések eredményének tudta be, amelyek valószínűleg azt mutatják, hogy a jelölt megítélése és a baloldal támogatottsága hónapról hónapra csökken. Erre a megállapításra jutnak az ellenzékhez közel álló közvélemény-kutatók is. Deák Dániel szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal is elégedetlenek vele, és ezért menekült ebbe a kommunikációba.

MTI/A fotó illusztráció 

2022. január 30. 07:12
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Királypitont találtak egy panellakás vécéjében Kazincbarcikán. Egy vízvezeték szerelő látta meg a csaknem másfél mét...
Háromezer forint miatt kaphat nyolc év börtönt egy rabló, aki egy áruház parkolójában támadt rá egy férfire Miskolco...
Fegyvert fogott az eladóra egy maszkos rabló és a pénzt követelte tőle az egyik budapesti lottózóban. A 42 éves férf...
Veszélyes anyagokat is szállított az a posta kamion, amelyik árokba zuhant és az oldalára borult Balogunyom közelébe...