
Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta
Kuperczkó Adrienn közölte: a támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye területén korszerűsítettek baromfitartásra specializálódott állattartó telepeket, ám a beruházások költségeit jelentősen - egyes esetekben 20-25-szörös mértékben - túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be. A pályázatokban valótlan tartalmú szerződéseket és beszerzési számlákat nyújtottak be, a beruházások költségvetését fiktív elszámolásokkal igazolták, megtévesztve a pályázatot kiíró szervet. A beruházók a legtöbb esetben önerővel sem rendelkeztek, a kivitelező cég ügyvezetőivel összejátszva bonyolult pénzügyi műveletekkel, fiktív kölcsönszerződésekkel és engedményezésekkel igazolták a szükséges összegeket.
A pénzmozgás nélküli tranzakciókhoz saját kivitelezőiket és több külföldi céget, többek között szerb, szlovák, angol és hongkongi társaságokat is felhasználtak - áll a közleményben. A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozóit egy korábbi költségvetési csalás szálai vezették el a pályázati csalásokhoz, amelyekben egy már lebuktatott bűnszervezethez köthető cégek is közreműködtek. A pénzügyi nyomozók a beruházások helyszínein szemléket és kutatásokat tartottak, bizonyítékokat foglaltak le. Az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül. Az ügyben a NAV 15 gyanúsított ellen javasol vádemelést különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.
MTI / Címlapfotó: NAV

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó