
Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól
A vádhatóság tájékoztatása szerint a férfi 2017 augusztusa és 2020 júniusa között egy borsodi kisvárosban lévő gimnáziumban tanárként dolgozott.
2019 szeptemberétől egy tizenhat éves diáklánnyal érzelmi kapcsolatot alakított ki, akit az iskolában rendszeresen ölelgetett, oktatási időn kívül találkozott vele és ajándékokat vásárolt neki. A pedagógus legalább három-négy alkalommal szexuális kapcsolatot létesített a lánnyal, aki ebbe beleegyezett.
A vádirat szerint a tanár 2023 szeptembere és decembere között egy másik borsodi településen működő szakképző iskolában helyezkedett el, ahol október végétől munkaviszonyának megszűnéséig két, tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú diáklánynak szexuális tartalmú megjegyzéseket tett, ölelgette és simogatta őket. Egyiküket az osztályteremben karjánál fogva magához húzta és szexuális cselekményre akarta rávenni, amit a következő napokban megismételt.
Novemberben egy másik diáklányt molesztált a tornateremben, akit átkarolt, simogatott, máskor pedig a lány farmerének kivágott részén bedugta az ujját és simogatta a combját a sértett kifejezett kérése ellenére.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalmak:
Nagy erőkkel keresik a lányát erőszakoló dunavarsányi horrorapát, megrázó részletek derültek ki
Nyolcadikos gyereket rontott meg egy pedofil tanár a Hajdúságban

Egy kommentből rémálom lett – 42 milliót csaltak ki a férfitól

Meghalt Kiss Mátyás

Három eszközzel, 198-szor ütötte meg a WC automatát, hogy pénzt szerezzen

Késsel fenyegette, megerőszakolta majd kirabolta áldozatát Miskolcon

Megrázó részletek érkeztek az M5-ösről - Ócsánál egy ember meghalt

Rátörte az ajtót, majd halálosan megfenyegette szomszédját egy férfi

Durva fotók: egymást érték a balesetek az M5-ösön

Nem figyelt a pirosnál: maradandó fogyatékosságot okozott a győri sofőr

J. D. Vance fogadása: Kiemelt biztonsági intézkedések léptek életbe a Liszt Ferenc repülőtéren

Árokba hajtott és felborult egy busz Budapesten

Emberi maradványokat találtak Szabadiban, kiderült, ki az áldozat

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején