
Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk
A 11 éves kislány társai helyett inkább a tanárral töltötte a szünetet, a vád szerint ekkor kerültek közelebbi kapcsolatba. Később a gyerek még szerelmet is vallott a 58 éves férfinek.
„A kapcsolatuk egyre szorosabbá vált, amelynek során már történt intimtesttájék simogatása, illetve csókolózás is. 2019 tavaszára pedig a kapcsolatuk olyan szorossá vált, hogy közösültek” – mondta a Tényeknek Nisóczi József Levente a vármegyei főügyészség szóvivője.
A Tények stábja kereste a tanárt, de nem akart nyilatkozni. Felesége viszont annyit elmondott, hogy hisz férje ártatlanságában. Szerinte a környéken mindenki jó embernek ismeri.
Úgy tudjuk a testnevelés tanár pénteken is dolgozott az iskolában.
A helyiek jól ismerik a pedagógust, nem tudják elképzelni, hogy a népszerű tanár ilyet tenne egy kiskorúval.
Információink szerint K. László a testnevelési tanári karrierje előtt profi atléta volt, aki még olmpián is részt vett.
A szexuális erőszak ügyében a bíróság csütörtökön tartott előkészítő ülést, ahol a férfira 8 év fegyházat kért az ügyészség. A tárgyalás nem volt nyilvános, így a sajtót nem engedték be.
A férfi ellen 12. életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen bizonyítékok vannak a tanár ellen, de ügyvédje szerint a vádirat ellentmondásokat tartalmaz. Tagadja, hogy erőszakolt volna, így az ügy tárgyalással folytatódik majd.

Nem kegyelmez az időjárás, kemény éjszaka előtt állunk

Fülöp Attila: 101 új mentőautóval bővül az Országos Mentőszolgálat flottája 2026 elejéig

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján