
Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás
Már csak napok választják el a nézőket a Megasztár új évadának premierjétől, de a kulisszák mögül már most botrányos jelenetek szivárognak ki. A zsűriszékben idén Tóth Gabi, Herceg Erika, Marics Peti és Curtis ül, akik néha egymás idegeit is próbára teszik.
Egy friss felvételen az látszik, ahogy a stúdióban egyszerűen megfagyott a levegő: Herceg Erika dühösen pattant fel, miután Curtis odaszúrt neki.
Nézd meg, kihozza már belőlem a g*cit. Komolyan mondom neked!
– csattant fel az énekesnő.
Curtis azonban nem maradt adós a válasszal.
Belőled nem kell kihozni, az az igazság, ahogy látom.
A mondat végképp olaj volt a tűzre. Erika visszafordult, hogy rákérdezzen, jól hallotta-e, de Curtis csak megismételte a kijelentését, sőt hozzátette: szerinte zsűritársa döntései nem voltak korrektek, és úgy érzi, hogy ellene hangolta az embereket.
A vita ekkorra már annyira elmérgesedett, hogy Tóth Gabi is közbelépett, és arra kérte a feleket, ne menjenek át személyeskedésbe. De addigra késő volt: Erika felkapta a vizet, és dühösen elhagyta a stúdiót.
A Megasztár idei évada szeptember 6-án, szombaton indul a TV2-n.

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg