Borzasztó videó, zebrán ütöttek el a biciklijét toló fiút Esztergomban

A szlovák állampolgárságú nő a gyalogátkelőhelyhez közeledve nem lassított, csak akkor lépett a fékre, amikor a fiatal már az úttestre lépett. Az ügyészség most pénzbüntetés, valamint a járművezetéstől eltiltás büntetést kért a gázolóra.

A zebrán sétált át a hűvös, esős időben egy kiskorú Esztergomban tavaly november 4-én, a felé közeledő autó azonban nem fékezett, nagy sebességgel ütötte el a fiatalt – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség friss közleményében. A szlovák állampolgárságú nő a vádirat szerint 44-50 kilométeres sebességgel vezette az autót a zebra irányába, ezen az útszakaszon azonban a megengedett legnagyobb sebesség 40 kilométeres.

Ezzel egy időben a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél éppen várakozott egy fiatal. A sofőr nem lassított a zebrához közeledésekor, ezért nem vette észre időben az elsőbbséggel rendelkező, azonban az úttestre váratlanul lelépő gyereket, aki bicikliét maga mellett tolva akart átkelni. A sofőr akkor vette észre a gyereket, amikor már az úttestre lépett. Ebben a pillanatban már késedelem nélkül fékezett, de elütötte őt.


Az ütközés miatt a sértett nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, ennek tényleges gyógytartama 3 hónap. Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a nővel szemben pénzbüntetést szabjon ki, valamint tiltsa el a közúti járművezetéstől.

2023. október 16. 13:01
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Részegen karambolozhattak többen is egy off-road autós fesztiválon, az úgynevezett Dagonya Extrémen Nógrád Vármegyéb...
10 éves kisfia szeme láttára halt meg egy férfi egy brutális balesetben péntek este Lábodnál miután egy másik kocsiv...
Bérgyilkosokkal akarta megöletni haragosait egy kecskeméti férfi.
időjárás-jelentés, 2025. július 12., szombat
Beleesett egy vízelvezető csatornába és meghalt egy biciklis férfi Tömörkény közelében a minap.