
Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta
Börtönőrök támogatták be csütörtökön a tárgyalóterembe azt a sorozatgyilkost, aki azután kezdett ámokfutásba, hogy elmenekült tőle a barátnője, akit egy évig prostitúcióra kényszerített. A férfi miután pénz nélkül maradt a szomszédait vette célba, akik közül kettőt ki is végzett, egyet pedig megsebesített. 2023 nyarán betört egyik falubelijének a házába és összepakolta az értékeket. Ekkor lepte meg őt a házigazda, akire baltával és sniccerrel támadt. Az áldozat életét a neje mentette meg, aki egy hosszú szögvassal többször ráütött a férjét szurkáló M. Krisztoferre.
A gyilkos a börtönben megvakult, azt állítja, a cellatársai tűvel kiszúrták a szemét. A férfi teljesen elvesztette a látását. Hogy miért azt még vizsgálja a hatóság.
A Tények úgy tudja, hogy a férfi magának okozta a vakságát, egy cirokseprűvel szurkálta a szemgolyóját, addig amíg meg nem vakult. Azt hitte így ugyanis kiengedik a börtönből. Erre irányuló kérelmét az előkészítő ülésen elő is adta.
A férfi később azt is mondta, ha kiengednék nem szökne el. Az előkészítő ülésen azt állította, nem olvasta a vádiratot, mert vak. Így nem tudja pontosan mivel vádolják, majd hozzá tette a két idős nőt nem ő bántotta.
A férfit a büntető törvénykönyv több bűncselekményével is megvádolta az ügyészség és tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést kért rá.
Korábbi tartalom:
Ünneplésből lett emberölés Monoron, meglepő, hogy mivel végezte ki barátját

Különös jelenetre lett figyelmes egy postás Bács-Kiskunban, hősként ünneplik azóta

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó