
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Megtörve ült a bíróság folyosóján a minap az idős nyugdíjas, aki részegen egy névnapi összejövetelen virágcseréppel verte agyon a gyerekkori barátját Monoron.
A két férfi megbeszélte, hogy együtt ünneplik a Sándor és a Gábor napot, de hogy le tudjanak részegedni, megvárták a nyugdíjat is. Így a hét elején összeültek, a buli azonban tragédiába fulladt.
Azt nem tudták a helyiek, hogy min veszett össze a két férfi, de szerintük az áldozat részegen kihívóan viselkedett. De nem tudják a környéken élők, hogy miért támadt rá az áldozatra a barátja, amikor egyáltalán nem volt agresszív.
Aki ismerte az áldozatot és a gyilkost, azt mondta, hogy legalább hatvan éve barátok voltak.
Gyerekkori jó barátok voltak, ezer éve ismerték egymást, focimeccsre jártak, oda járt hozzájuk hajat nyírni
– mondta a Tényeknek egy helyi.
A férfit a gyilkosság után a helyszínen őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezték letartóztatását.
A 73 éves gyilkost emberöléssel gyanúsítja a rendőrség, a bíróság pedig letartóztatta.
Korábbi tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen