Balatoni lány lett az Anna-bál szépe - Fotók

A balatonfüredi Horváth Esztert választották a 196. Anna-bál szépének szombat éjjel Balatonfüreden. Az első udvarhölgy a diósdi Nánási Dorottya, a második udvarhölgy pedig a szegedi Hadfi Zita lett.

A bál szépe, a 18 éves Horváth Eszter a Lóczy gimnázium diákja, és Budapesten szeretné folytatni tanulmányait közgazdasági területen. Minden évben követte a báli bevonulást, és számolt vissza, hogy mikor lehet már elsőbálozó. Elmondta, hogy az est minden percét élvezte, a készülődést, a hangulatot, ruhájának pedig egy különleges szürkés-ezüstös darabot választott.

Az első udvarhölgy a 19 éves diósdi Nánási Dorottya lett, aki idén érettségizett a budapesti Rákóczi gimnáziumban és az ELTE pedagógia-pszichológia szakán kezdi meg tanulmányait. Bár Zamárdiban van nyaralójuk, sokszor kirándultak már Balatonfüreden, az Anna-bálon pedig nagymamája biztatására vett részt - mondta.

A második udvarhölgynek a 21 éves szegedi Hadfi Zitát választotta a zsűri, aki Budapesten az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanul. Kisgyermek kora óta követi a bál eseményeit és régi vágya vált valóra azzal, hogy eljutott az Anna-bálra. Hozzátette: szabadidejében konferálással is foglalkozik, régebben pedig táncolt és zongorázott is.

Az est folyamán idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt. Közülük a Schiffer Miklós stílusszakértő vezette szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akik vasárnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon találkoznak az érdeklődőkkel, majd sétakocsikáznak a városban.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Balatonfüreden, a Horváth-házban, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János fogadójában a házigazda leányának tiszteletére.

Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg majdani férjével, Kiss Ernő huszár főhadnaggyal, aki később az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok-vértanúja lett. Emlékére 2003 óta minden évben átadják az őt ábrázoló herendi porcelán huszárszobrot egy olyan embernek, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, szellemi életéért.

Címlapfotó:MTI

2021. augusztus 01. 06:22
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...