
Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén
Bakondi György kiemelte: előfordul, hogy a migránsok embercsempész támogatása nélkül - akár 40-50 tagú - csoportokban szeretnének bejutni Magyarországra, de a leggyakrabban embercsempész segítségével próbálkoznak. Agresszivitás, csoportos elkövetés és növekvő létszám jellemzi az év eleji határsértéseket - tette hozzá.
Arról is beszélt: a magyar és a szerb belügyminisztérium közötti megállapodás alapján már több mint egy hónapja közös járőrözéseket is tartanak a határ mindkét oldalán. Ez a nagy migránscsoportok felderítését, a szervezett bűnözés háttérbe szorítását, valamint a térségben élők élet- és vagyonbiztonságának erősítését is szolgálja - jelentette ki Bakondi György.
Az európai migrációs helyzetről a Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség adatait ismertetve azt mondta: az olasz és a spanyol útirány most a legnépszerűbb, innen zömében afrikai migránsok érkeznek. Problémának nevezte, hogy már nem a legszegényebbek, hanem az ottani középosztályok tagjai is jönnek, és ez még inkább nehezíti, hogy az ott élők elindulhassanak a gazdasági fejlődés útján. Ezért fontos lenne segíteni a helyben maradásukat - hangsúlyozta.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója reményét fejezte ki, hogy változás történik azokban az elhibázott európai uniós döntésekben, amelyek 2015 óta jellemzik az EU hozzáállását a migrációhoz. A változás lényege, hogy az EU felismerje: a jogszabályokat be nem tartó, saját adataikat "eltagadó", a szervezett bűnözés által utaztatott emberek tömegének Európába érkezése nem a gazdasági fellendülés alapja, hanem súlyos következményekkel jár a kontinens egészére - fejtette ki.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés