
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ahogy már korábban beszámoltunk, egy holttestre bukkantak vasárnap délután Szeged-Szentmihálytelken, a Gyálai-Holt-Tiszában. A szemközti partszakaszon rendezett horgászverseny résztvevői vették észre a móló alatt lévő hullát, amelyet csak a tűzoltók segítségével sikerült kiemelni a vízből.

A fotó illusztráció: MTI/Rosta Tibor
A Délmagyar.hu szerint azonosították az áldozatot. A 31 éves Ákos a közeli Nagybercsényi utcában lakott, és még február 6-án tűnt el, azóta pedig nem adott életjelet magáról.
A helyiek szerint egy évvel korábban a férfi húga is öngyilkos lett. A tragédia előtt értetlenül állnak a környéken lakók, hiszen elmondásuk alapján átlagos, de jó anyagi körülmények között élő családnak ismerték meg őket.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen