Anyja és testvérei lelkes biztatásával támadt rá fejszével az alvó férfira

Vádat emeltek egy teljes család ellen, akik konyhakéssel, faléccel és baltával vonultak bosszút állni egy Hajdú-Bihar megyei házhoz.

2021. május 19. 09:16

A fiatal férfi tavaly október 31-én a kora esti órákban egy Hajdú-Bihar megyei kistelepülésen az egyik ismerőse házában a sértettel együtt italozott, majd később közöttük heves vita és dulakodás alakult ki a sértett volt barátnője miatt, aki a bűncselekmény elkövetésének időpontjában már a fiatal vádlott partnere volt.

Éjfél környékén az erősen ittas fiatalok hazamentek. A sértett elaludt, azonban a vádlott otthon elmondta a történteket édesanyjának és két testvérének. Az indulatos fiatal férfi a lakóhelyén magához vett egy fejszét és azzal elindult a másik fél házához, hogy bosszút álljon. Csatlakoztak hozzá rokonai is, akik konyhakést, falécet vettek magukhoz.

A fiatal férfi többször bekiabált a sértetthez és felszólította, hogy menjen ki, és verekedjenek meg. A helyszínre érkező rokonok folyamatosan szitkozódtak és hangoskodtak, mire az alvó férfi édesanyja felszólította a családot, hogy menjenek el a háztól. A vádlottak azonban bementek a kerítés nélküli házba, a fiatal pedig berontott az alvó sértett szobájába. A férfi a fejsze tompa élével kétszer, nagy erővel megütötte a sértettet derék tájékon, majd többször ököllel megütötte az arcát. Eközben őt az édesanyja és a jelen lévő két testvére is bátorította. 

A férfinak a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülései keletkeztek, életét csak az idejekorán alkalmazott gyors és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség a vádlottak ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken. A főügyészség a letartóztatásban lévő fiatal vádlott és édesanyja vonatkozásában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, míg a két testvér kapcsán felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, továbbá indítványozta, hogy a törvényszék kobozza el a vádlottak által a bűncselekmény elkövetése során használt eszközöket.

A címlapfotó illusztráció.

Öten meghaltak egy balesetben az M4-esen
Öten meghaltak egy balesetben, amely Abony térségében történt péntek délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitá...
Álomnyaralásuk alatt ölhette meg
Álomnyaralásuk alatt ölhette meg egy 23 éves amerikai fiú a menyasszonyát, jelenleg is nagy erőkkel keresik a vőlegé...
Tragédiával indult a reggel Fejér megyében
Halálra gázoltak egy gyalogost a 6-os főúton, Ercsi-Sinatelepnél szombat reggel.
Felminősítette Magyarországot a Moody's
Felminősítette Magyarországot pénteken a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő az eddigi "Baa3"-ról ...
Milliókat kéne fizetnie Karácsonynak
Csaknem 25 millió forintot keresett jogtalanul Karácsony Gergely. Az Oktatási Hivatal vizsgálata szerint a főpolgárm...
Gulyás Gergely: Magyarország megújításának legfontosabb feltétele a vidéki élet megújítása
Magyarország megújításának legfontosabb feltétele a vidéki élet megújítása, és ebben Kiskunlacháza komoly eredmények...
Évi csúcsot döntött az egy nap alatt elfogott migránsok száma
Pénteken 750 embert fogtak el a magyar határ illegális átlépése miatt. Ez idén csúcsnak számít - emelte ki a miniszt...
Ferenc pápa feladatot adott nekünk magyaroknak
Nagyon pozitívnak nevezte Ferenc pápa budapesti látogatásának vatikáni visszhangját Erdő Péter bíboros, akit az egyh...
Tények Plusz teljes adás 2021. szeptember 25., szombat
A NAGY TALÁLKOZÁS - Mindenki MÁSNAK akar bizonyítani a parketten, és persze mindenki nyerni szeretne a Dancing with ...
A pikáns történetekről is faggatja őket
Gelencsér Timi tavaly megnyerte a Dancing with the Stars trófeáját, most pedig elnyerte a műsorvezetői szerepet. Tel...