A hír is érzelmes műfaj – beszélgetés Gecse Viviennel, a TV2 hírigazgatójával

Immáron 28. alkalommal rendezték meg hazánk legnagyobb üzleti, kereskedelmi, marketingkommunikációs és médiakonferenciáját, a Digital Media Hungary-t, melyen Gecse Vivien, a TV2 hírigazgatója is részt vett.

Gecse Vivien, a TV2 hírigazgatója és Radnai Péter, az AMC International Central Europe kreatív producere Siófokon, a Digital Media Hungary 2023-as konferenciáján vitatták meg azt, hogy a hír, illetve a híradózás mennyire érzelmes műfaj.

A beszélgetés során arra is kitértek, hogy milyen szabályok vonatkoznak a híradózásban az érzelmekre, illetve arra is, hogy milyen egy hírműsor hangulata és a műsorvezetők hozzáállása.

Maximálisan, sokkal inkább, mint a kívülálló gondolná. Amellett, hogy egy híranyagnak meg kell felelnie azoknak a követelményeknek, hogy kivel, mikor hol, hogyan és mi történt, amellett egy riport akkor lesz igazán jó, akkor tudja igazán megragadni és nem csak megragadni, hanem a riport hosszában fenntartani a néző figyelmét, hogy ha különböző eszközökkel - gondolok itt egy hanghatásra, olyan vágóképekre, olyan megszólalásokra – amelyekkel a néző érzelmileg azonosulni tud 

– kezdte gondolatait Gecse Vivien a hír műfajának érzelmességéről.

A hírigazgató azonban azt is elárulta, hogy az elmúlt években számos alkalommal tették fel neki a kérdést: Muszáj a Tények első húsz percében, bűnügyi vagy baleseti hírekről beszámolni? A nézők ennyire kárörvendők lennének?

Gecse Vivien elmondta, hogy szó sincs erről, ám ezek hallatán két érzés is felmerül a nézőkben: megijed, hogy ez vele is megtörténhet, és reméli, hogy ez vele soha nem fog megtörténni.

Amikor 2016-ban hírigazgató lett az első értekezletén ki is emelte, hogy nem maguknak készítenek műsort, hanem annak a többszázezer nézőnek, akik estéről estére a TV2 híradóját, a Tényeket választják.

Így a kutatások és a nézettség folyamatos monitorozása mellett határozottan megállapították, hogy kiknek szól a Tények, a Tények Plusz vagy a Mokka.

Egyetlenegy értékmérőnk van és az a néző, és amíg 755 ezer ember a teljes lakosságból minket választ addig én úgy gondolom, jól is végezzük a dolgunkat

– mondta a TV2 Hírigazgatója.

Radnai Péter kihangsúlyozta, hogy ezt mutatják az adatok is. Ugyanis, ha tavaly ősztől nézzük a nézettségi versenyt, akkor látható, hogy a TV2 ilyen hosszú ideig még soha nem előzte le több célcsoportban is a konkurenciát.

Gecse Vivien kiemelte, hogy a lehető legszigorúbban veszik egyes műsorok célcsoportjának meghatározását, ettől nem is térnek el.

Ha nem így járnának el, könnyedén megbosszulná magát. Éppen ezért fontos a hírműsorok strukturális felépítése is, ezért van jelentősége annak, hogy miért bűnügyi hírekkel kezdődik, érzelmi azonosulásra alkalmas anyagokkal, külpolitikával és belpolitikával folytatódik, majd bulvárhírekkel (Tények Plusz) zárul a Tények.

Volt példa 20 perces külföldi hírekkel foglalkozó blokkra is, de a néző elkapcsolt. Kizárólag a rendkívüli események idején kötik le őket, ilyen volt a világjárvány kirobbanása, vagy a többezer halálos áldozatot követelő földrengés témája is.

Rendkívül fontosak a riportalanyok is, akik olykor egyszerű emberek, akikkel a néző is azonosulni tud, olykor pedig szakmai alátámasztást nyújtó orvosok, vagy jogászok, akik építik a téma hitelességét és erősítik a komolyságát, természetesen közérthető stílusban.

A Tényeken és a Tények Pluszon kívül azonban a nézőknek lehetőségük van a Tények Extra anyagainak megtekintésére is, melyek a Tényekben röviden felvezetett hírek hosszabb kibontását takarják.


Ám a Tények.hu internetes oldalon az adásban szereplő anyagokon kívül más információk is érik az olvasókat. Számos külföldi, belföldi és bulvár hírrel is találkozhatnak, melyek olvasottsága percről percre elemezve van. Az ebből származó adatok egyfajta iránytűt adnak az újságírók kezébe, hogy megmutassák, melyek azok a topikok, amik nagyobb érdeklődést, nagyobb interakciót váltanak ki a magyar olvasóközönségből és melyek azok, amik kevésbé érdekesek számukra.

A TV2 hírműsorai markáns, stabil nézői bázissal rendelkeznek, ám a nézettséget nem csupán az egyes témák érdekessége, a riportalanyokkal való azonosulás lehetősége, hanem a műsorvezetők felé szavazott bizalom, vagy szimpátia is növeli.

Igaz ez abban az esetben is, ha az adott képernyős egyik este egy táncos műsorban lép fel, másik este pedig kellő komolysággal és profizmussal a hírolvasói feladatait látja el.

Gecse Vivien és a hírosztály a TV2 marketing igazgatójával együttműködve hozza meg azokat a döntéseket, melyek egy-egy műsorvezető másik produkcióban való szereplését érintik. Amennyiben úgy ítélik meg, hogy az mindkét produkciónak és brand-nek jó, engedélyezik a részvételt és a szerződést, az érintettek pedig elfogadják a felkérést.

Ez a műsorvezetőket érintő nagyobb hangvételű interjús meghívásokra, eljegyzésre, esküvőre, babavárást bejelentő hírre, szakítás vagy válás közlésére is igazak.

A beszélgetés végén azonban szóba került a TV2 legaktuálisabb újítása, a TV2 Play Zéró streamingszolgáltató is, melynek kapcsán Radnai Péter arra volt kíváncsi, hogy az alkalmazás a Tények tévénézőit átviszi vagy átfogja-e vinni az internetre.

Gecse Vivien kiemelte, hogy eddig sem érezték és véleménye szerint ezután sem fogják a streaming hatását, ugyanis a nézők – számszerint 755 ezren – hűségesen a Tényeket, a Tények Pluszt és a Mokkát választják estéről estére és reggelről reggelre a tévé előtt.

2023. április 25. 18:47
Tóth Andi kisírt szemekkel jelentkezett be videóban
Sírt, miközben készítette a videót.
Stohl András cuki fotóval mutatta meg, hogy milyen egy boldog nagypapa
A színész első unokája és legfiatalabb lánya között egy év korkülönbség van.
Vigyorgós, többszörösen körözött, toplistás szökevényt keres a rendőrség
Rengeteg bűncselekményt követett el K. Tibor.
Ijesztő maszkban támadt a Komárom-Esztergom vármegyei texasi láncfűrészes
Előbb a láncfűrésszel, majd egy boxerrel támadt a rendőrökre egy tónál az őrjöngő férfi.
Fék helyett a gázra lépett, már a tanpályán felborult az autóval - videóval
A 63 éves nőt a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.
"Látni akarom a gyerekem!"
Felfoghatatlan, amikor egy kisgyerek azért sír a telefonban, mert nem láthatja az anyukáját, vagy az apukáját. Az el...
Rettegnek a lakók a fegyveres albérlőtől egy budai társasházban - videóval
Fegyveres lakásfoglalóktól rettegnek a helyiek egy budai társasházban - legalábbis ezt állítják az ott élők. A probl...
Újabb világjárvány fenyeget
Ökológiai katasztrófát okoz az ukrajnai gátrobbanás, felbecsülhetetlen a kár, újabb világjárvány fenyegeti a világot...
Holnap hidegfront érkezik
Időjárás-jelentés, 2023. június 10., szombat
A komlótermesztéssel is segítik a régiót
Komlótúrát, sörkóstolót és jótékonysági pikniket szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet Kastélyosdombón. A program...
Ezzel a bombagóllal szerzett vezetést a Manchester City a BL-döntőben - videó
Hanga Ádámék már csak egy győzelemre vannak a spanyol bajnoki döntőtől
Külföldi diákok az SZFE-n: nagyon jól érezzük magunkat, csodálatos a közös munka - videó
Hihetetlen balszerencse: ezen múlhat a Manchester City BL-győzelme
Tarolt a Blokád a magyar filmes díjátadón