
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A több mint két hónapja tartó kampányával Márki-Zay Péter nem tudott fordítani a pártpreferencia trendeken. Egy „most vasárnap” tartott választáson a pártot választani tudók 55 százaléka szavazna a kormányoldalra és 43 százalékuk az ellenzéki közös listára. A Fidesz, valódi néppártként, szinte minden társadalmi csoportban megelőzi a baloldalt. Fellegvárainak számít a nyugdíjas társadalom és a községekben élők csoportja, ahol a válaszadók kétharmada kormánypárti szavazó. Budapest azonban kivételt jelent ez alól, a főváros politikai szempontból elszakad az ország többi részétől, itt ugyanis a baloldal áll 59, míg a jobboldal 39 százalékon.
Mindez hiba határon belüli elmozdulást jelent az októberben és novemberben mért adatoktól (akkor Fidesz 56, baloldal 42-43 százalékon állt), amely azt is jelenti, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester nem tudta teljesíteni a vele szemben megfogalmazott politikai elvárást, az ellenzéki tábor bővítését.

Fotó: Nézőpont Intézet
A Fidesz előnye nemcsak az aktuális pártpreferenciákban, de a választók várakozásában is megjelenik. Arra a kérdésre, hogy „melyik politikai oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választást” az aktív szavazók 70 százaléka jelölte meg a „mostani kormányoldalt” és csak 16 százaléka nevezte meg a „mostani ellenzéki oldalt”.
Az kevésbé meglepő, hogy a kormánypártiak 91 százaléka a kormány győzelmére számít (8 százaléka nem tudott válaszolni), az azonban mindenképpen, hogy a kormánykritikus tábornak kevesebb mint a fele (45 százalék) bízik a baloldal győzelmében, míg harmada (34 százalék) a Fidesz győzelmét tartja valószínűbbnek.
Beszédes az is, hogy a kormánykritikus tábor ötöde (21 százalék) nem tudott válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, amely a bizonytalanság és a reménytelenség keveredésére utal. Márpedig a győzelem reménye nélkül minden kampány nehezebb. S mivel a közjogi előírások alapján akár bő száz nap múlva is lehet országgyűlési választás Magyarországon, biztosan kijelenthető, hogy jelenleg a Fidesz áll nyerésre.

Fotó: Nézőpont Intézet

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi