
Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák
Marsi Anikó a várandósságáról szóló pletykákra reagált, amikor kitért egy korábbi balesetére is. A keddi Mokkában azonban minden kétséget igyekezett eloszlatni, és kijelentette, hogy nem terhes.
A Tények műsorvezetője saját állítása szerint nem „egy nádszál kisasszony”, és soha nem is volt, a plusz kilók jellemzően a hasára gyűlnek, ami kényelmetlen helyzetbe hozza a kamerák előtt.
Védelmébe vette a stylistokat, akiket előszeretettel támadnak a kommentelők, amiért szerintük előnytelen ruhákat adnak rá. Anikó szerint a képernyőn bárkit meg lehet mutatni olyan szögből, amilyenből szégyellné magát a nagyközönség előtt.
Úgy véli, teljesen mindegy, hogy mit mond, mint a nyuszit, ha van rajta sapka, azért, ha nincs, akkor azért bántják.
Ha most én idejövök, és azt mondom, hogy egyébként májcirrózisom van és hármas ikreket várok, akkor mi van?
– vetette fel a műsorvezető.
Anikó hangsúlyozta, szemtől szemben mindig kedvesek és tisztelettudóak vele az emberek, csak akkor szidják, ha névtelenségbe burkolózhatnak.
Elmesélte, hogy néhány évvel ezelőtt a TV2 egyik választási műsorába tartott éppen autóval, amikor egy másik sofőr figyelmetlensége miatt nekihajtott a 7-es busznak.
A műsorvezető már látta maga előtt, mit fog kapni azért az utasoktól, hogy kénytelenek leszállni a járatról, ehelyett azonban mindenki a testi épségéért aggódva sétált oda hozzá, amivel nem kis meglepetést okoztak neki.

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt