
Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem
A napokban emeltek vádat az ellen a borsodi testvérpár ellen, akik 2020. november végén, délután ittas állapotba kerültek és elhatározták, hogy bemennek az általuk ismert idős asszony házába, hogy pénzt szerezzenek és vele szexuális kapcsolatot létesítsenek – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
A züllött, italozó életmódot folytató férfiak az ablakon át bemásztak a 94 éves nőhöz, akit álmából felkeltve kezdtek bántalmazni. Az asszony hiába sikoltozott, levetkőztették, majd szexuális cselekvésekre kényszerítették. Mindketten megerőszakolták, majd 100 ezer forint készpénzzel távoztak a lakásból, ugyanis a házban elrejtett több mint 1 millió forint készpénzt nem találták meg.
Az áldozatot eszméletlen állapotban, ruhák nélkül, a fűtetlen ház hideg padlóján hagyták. Zúzódásos és bordatöréses sérüléseket szenvedett el, és a helyszínen meghalt.
Egyikük azonban később visszament és az idős asszony holttestével folytatta a szexuális erőszakot.
A letartóztatásban lévő testvérpár ellen az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott.

Percek alatt pokollá válhat a főzés: figyelmeztetést adott ki a katasztrófavédelem

Hihetetlen trükk: krumpliba rejtve csempésztek mobilokat a budapesti börtönbe

Közel félmilliót lopott kórházi szobatársától Bács-Kiskunban

Nemzetközi hajtóvadászat után csaptak le a körözött magyar férfira Ukrajnában - videóval

Használat közben kapott lángra az ipari porszívó egy békéscsabai autómosóban

Egy többemeletes házból zuhant a mélybe egy ember Szentlőrincen

Két baleset is történt az M6-oson Paksnál, teljes útzár van Budapest felé

Lopott puskával fenyegette a rendőröket egy férfi Szabolcsban

Hegedűs Zsolt: nincs közvetlen járványügyi fenyegetés a hantavírus miatt Magyarországon

Brutális bosszú: rágyújtotta a házat volt élettársára Borsodban

Alvás közben csaptak fel a lángok: több konyhai tűz is volt a hétvégén

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál