
Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők
2000. október elseje máig élénken él a kecskemétiek emlékezetében. A Silver diszkóban hajnalban az egyik vendéget bántalmazták a biztonsági őrök. Az akkor 24 éves férfi haza akart menni, de a közeli vasúti átjárónál halálos balesetet szenvedett, mivel elgázolta őt a vonat.
A nyomozás során nem állapítottak meg idegenkezűséget, ezért le is zárták az ügyet.
Egy későbbi ügy kapcsán felmerült, hogy ez nem csupán egy baleset, hanem egy bűncselekmény is lehetett. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda átvette az ügyet, majd rengeteg vizsgálat segítségével megállapították, hogy az elhunyt koponyáját több egyéb fizikai behatás is érte a vonatgázoláson kívül.
A nyomozók közel száz tanút kutattak fel, valamint minden bizonyítékot igyekeztek begyűjteni. Ezek mind egy irány felé mutattak, mégpedig arra, hogy a gyilkosságot előre kitervelték.
22 év után kedd hajnalban elfogták a két középkorú elkövető férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki a gyilkosság kapcsán – közölte a police.hu.

A 47 éves, kecskeméti N. Tamást otthona közelében, míg a 49 éves, nagyvenyimi V. Lajost munkahelye előtt kapták el az egyenruhások. Miután mindkettőjük otthonában kutatást tartottak a , előállították őket. Mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A két gyanúsítottat a nyomozók őrizetbe vették, majd mindkettőjük letartóztatását kezdeményezték.
Az ügy további részleteiről csak a későbbiekben, a nyomozás előrehaladtával lesz módja a rendőrségnek tájékoztatást adni.

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból