
22, 19, 14 - őrizetben a kálói bűnbanda tagjai, saját gyártású maszkjuk is volt
Sorozatbűncselekmény elkövetésével gyanúsítható a 22 és 19 éves betörő tolvaj, de elkaptak egy 14 éves rabló is.
Tenyek.hu 2025. január 11., szombat 17:41
Két kállói férfi gyanúsítható azzal, hogy 2024 november elejétől a településen sorozatjelleggel követtek el betöréseket, lopásokat több lakóházba, melléképületbe, de még a kállói plébániára is több alkalommal betörtek. Gyakorlatilag mindent elloptak, amit fel tudtak használni vagy gyorsan pénzzé tenni. Zsákmányuk között szerepel egyebek között fémlétra, talicska, hulladékvas, építési anyag, műszaki cikk, bútor, kályha és konyhai felszerelés, de volt, ahol a betárolt téli tüzelőt dézsmálták meg. Milliós lopási és rongálási kárt okoztak – közölte a rendőrség.
Az egyenruhások végül január 8-án elfogták a bűncselekményekkel gyanúsítható férfiakat és előállították őket. Részben beismerő vallomást tettek.
Saját maguknak készítettek maszkot a fiatal bűnözők (Fotók: police.hu)
Rajtuk kívül kihallgattak a nyomozók január 8-án reggel egy Kállón elkövetett rablással kapcsolatban egy 14 éves fiút. Egy 12 éves biciklis fiút rabolt ki. A válltáskájánál fogva lerántott a kerékpárról, majd a földön fekvő gyereket bántalmazta, táskáját elvette, és abból kivette annak 30 ezer forint értékű mobiltelefonját, majd elmenekült. Kiderült a rabló gyermekvédelmi gondozásból szökött meg. A rendőrök elfogták, előállították, kihallgatták. Elismerte tettét.
Mindhármuknak kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság el is rendelt.
+Ez is érdekelheti

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán

Összehangolt akció zajlik Nagytarcsán, nyoma veszett egy idős férfinak

Meztelen alak garázdálkodott Hevesben, az éj leple alatt lopakodott

Extra kapacitásokat mozgósít a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés


