
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Megrázó esetről számolt be a heol.hu: hétfő este brutális gyilkosság történt Eger egyik csendes városrészében, a Lajosvárosban.
A Kiskanda utca egyik társasházánál hirtelen rendőrautók jelentek meg, és a környéket rövid idő alatt ellepték az egyenruhások. A helyszínen gyilkosság miatt indult helyszínelés, ami az ott élőket is mélyen megrázta: Információk szerint egy férfi végezhetett a feleségével a lakásban.
Az áldozat lánya a közösségi médiában közölte a sajnálatos hírt:

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden közölte az MTI-vel, hogy a elkövető férfit őrizetbe vették.
A nyomozás eddigi adatai alapján a 68 éves férfi hétfőn este otthonukban bántalmazta 62 éves feleségét, aki ennek következtében életét vesztette
- nyilatkozta Vámos Boglárka.
Az egri rendőrök a gyanúsítottat a főkapitányságra előállították és kihallgatását követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását
- tette hozzá.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt folytat eljárást az ügyben.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen