
Dráma az iskola közelében: mentőhelikopter szállt le Fertőszéplakon

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki éveken keresztül súlyos törvénysértéseket követett el a digitális térben – számolt be róla pénteken a birosag.hu.
A vádlott 2021 decembere és 2023 augusztusa között több alkalommal osztott meg másokkal pornográf tartalmakat különböző közösségi média felületeken. A felvételek minden esetben kiskorúakat ábrázoltak, sokszor 18 év alatti, sőt olykor 12 év alatti személyeket.
A férfi nemcsak továbbította, hanem hosszabb időn keresztül gyűjtötte is az ilyen jellegű tartalmakat. A bíróság megállapítása szerint összesen közel ezer pornográf tartalmú felvételt szerzett meg és tartott birtokában.
Az Encsi Járásbíróság a vádlottat gyermekpornográfia minősített esetei miatt három év hat hónap szabadságvesztésre ítélte, emellett négy évre eltiltotta a közügyektől, valamint véglegesen eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely során kiskorúakkal kerülhetne kapcsolatba.
Az ítélet meghozatalakor enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott beismerő vallomását és büntetlen előéletét, súlyosító körülményt nem állapítottak meg.
A döntés nem jogerős.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Dráma az iskola közelében: mentőhelikopter szállt le Fertőszéplakon

Nincs menekvés: Megérkezett hazánkba minden autós rémálma

Felfoghatatlan veszteség: Váratlanul meghalt egy kéthónapos baba Somogyban

Termékvisszahívás: veszélyes tűzijátékra hívta fel a figyelmet a rendőrség

Egyszerre áll le több népszerű fürdő Magyarországon – mutatjuk, mi van a háttérben

Meghalt Gáti Zoltán

Lekapcsolták a lámpákat egy dunántúli városban, figyelmeztették a helyieket

Szívfájdító fotók: Egy luxusautó semmisült meg a 21-es főúton

Betör a tavasz, napról napra melegebb lesz

Meghalt egy nő az M5-ösön Ócsánál

Brutális gólyaharc Kerekegyházán, videó a csata

Veszélyes jövevény jelent meg a magyar vizekben