
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Hozzátették: az év utolsó napján 18 óra és újév hajnalán 6 óra között huszonöt esetben szabálysértési eljárás indult, egy esetben helyszíni, nyolc alkalommal pedig közigazgatási bírságot szabtak ki.
Polgári felhasználású robbanóanyag és pirotechnikai termék felhasználásához kapcsolódóan két súlyos és egy könnyű sérüléssel végződő baleset jutott a rendőrség tudomására - közölték. Pest vármegyében, Galgahévízen súlyosan megsérült egy 15 éves fiatal, amikor a kezében felrobbant az általa meggyújtott pirotechnikai eszköz. Petárda okozott szintén súlyos kézsérülést egy 14 éves fiatalnak Győr-Moson-Sopron vármegyében, Mosonmagyaróváron.
Szintén Mosonmagyaróváron, egy raktárépületben keletkezett tűz okozott jelentős anyagi kárt; nem zárható ki, hogy a tüzet pirotechnikai eszköz okozta. A katasztrófavédelem munkatársai tűzvizsgálati eljárást indítottak a tűz keletkezésének felderítése céljából, a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit - jelezték.
Nyitókép: Móvár Press

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen