
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

A Győr-Moson-Sopron vármegyéből érkező hivatásos, önkormányzati és önkéntes egységekkel együtt összesen huszonkilenc tűzoltó szer vett részt az oltásban. A beavatkozást a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. A lángokat végül sikerült megfékezni, a tűz nem terjedt tovább.
Hab és szivacs gyulladt meg egy gyár udvarán
A Móvár Press értesülései szerint a tűz egy gyár udvarán keletkezett, ahol mintegy 5000 négyzetméternyi hab- és szivacsáru kapott lángra. Az erősen gyúlékony anyag miatt a tűz rendkívül gyorsan terjedt, és rövid időn belül átterjedt a közeli raktárépületre, majd további melléképületekre is.
Az oltási munkálatok közel három órán át tartottak, mire a lángokat sikerült teljesen megfékezni.
A tűzeset során egy lakóingatlan melléképülete teljesen leégett, azonban a közelben lévő lakóházat a tűzoltók sikeresen megvédték, így személyi sérülésről nem érkezett jelentés.
Másfél milliárd forintos kár
Az előzetes becslések szerint a tűz rendkívül jelentős anyagi károkat okozott. A Móvár Press információi alapján a kár összege elérheti az 1,5 milliárd forintot, amely magában foglalja az elpusztult raktárépületet, az ott tárolt árukészletet és a melléképületekben keletkezett károkat.
A tűz keletkezésének pontos okát a katasztrófavédelem vizsgálja.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen