2026. január 15. csütörtök, Loránd, Lóránt
0°C Budapest

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén

Örökségért darabolta fel saját apját egy férfi, maradványait pedig lehúzta a vécén
Feleségével együtt tervelte ki a gyilkosságot.
2026. január 15., csütörtök 15:02
Frissítve: 2026. január 15., csütörtök 15:48
Vágólapra másolva!

Szerdán a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy brutális emberölési ügyben, amelyben az I. rendű vádlott előre kitervelten, nyereségvágyból ölte meg saját édesapját, maradványait pedig részben a vécén húzta le, más részét vaskályhában próbálta elégetni, a fennmaradó darabokat pedig ismeretlen helyre szállította – közölte csütörtökön a birosag.hu.

A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlottak anyagilag kilátástalan helyzetben voltak, és az I. rendű vádlott édesanyjának halálát követően megszerzett örökséget hamar felélték. Ezért elhatározták, hogy az I. rendű vádlott édesapjától szereznek pénzt, akár bűncselekmény útján.

Az I. rendű vádlott az előzetes terv szerint ölte meg az apját, míg a II. rendű vádlott a holttest eltüntetésében is részt vett. Röviddel a gyilkosság után a házaspár a közös gyermekükkel beköltözött az elhunyt házába, az ingóságokat zálogba adták és értékesítették, a sértett személygépkocsiját is használatba vették.

 

A III. és IV. rendű vádlottak pénzmosás bűntettével vádoltak: segítették az értéktárgyak értékesítését, sőt külföldre is vitték azokat.

Az ügyészség súlyos büntetéseket indítványozott: az I. rendű vádlott esetében 19 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, a II. rendűnél 12 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, míg a III. és IV. rendű vádlottak 1 év 6 hónap börtönt és pénzbüntetést kaphatnak.

Az előkészítő ülésen egyik vádlott sem ismerte be bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság az ügyet tárgyalásra utalta. Az eljárás 2026. április 23-án folytatódik, a vádlottak meghallgatásával.

Nyitókép: Tények archív
 

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk