
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Az anyuka jelenleg nagyon rossz állapotban van. Nem lehet egyedül hagyni, csak várja, hogy jöjjön haza az öcsém...
– zokogásban tört ki az interjú közben a fiatal nő, akinek néhány napja a nyílt utcán halálra késelték 16 éves unokaöccsét.
Azt mondja, az egyetlen szúrással megölt kamaszfiú anyja teljesen összeroppant, az idegösszeomlás szélén áll. Egyedül nevelte 16 és 6 éves fiait, most dolgozni sem tud. Zavarodott, nem hajlandó elismerni, hogy fiát valóban meggyilkolták, hazavárja őt.
Az áldozat nagynénje is napok óta sokkos.
Bármit is tennénk, bárhogy imádkozunk, Ő már nem fog visszajönni!
– tette hozzá.
Szerinte a késelő szüleinek is óriási a felelőssége abban, hogy megtörtént a tragédia.
Nagyon sokszor a szülők a felelősek! Mert nem nézik meg a gyerekeiknek a ruháit, hogy mi van nála, honnan van pénze… és szerintem ez nem szülő!
– emelte ki.
Ráadásul a felfoghatatlan fájdalom mellett, a családnak az internetes gyűlölködőkkel is meg kell küzdenie. Az egyik legdurvább kommentet szó szerint idézte a gyászoló nő.
Azért, hogy segítsen a családnak, az áldozat legjobb barátja is kamera elé állt. Azt mondta kizárt, hogy önvédelem történt. Ugyanis a késelő a vallomásában ezzel védekezett.
Gyula szóváltásba keveredett egy fiúval, aztán mondta neki, tedd fel a kezed! És levette a kabátját és megütötte, Gyula visszaadta, én széthúztam őket. Egy második fiú belépett, és ő szúrta meg. Nem az, akivel verekedett
– idézte fel a szörnyűséget a fiú.
Az utolsó pillanatig barátja mellett volt.
Ők elfutottak, egy 20 métert tudott eljönni Gyuszi, utána összeesett, rosszul lett. Akkor még szóltam hozzá, így ő már nem volt úgy magánál
– tette hozzá.
A gyilkos fiatal azt mondta nem akart ölni. Jelenleg javítóintézetben van.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek