
Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Egy szabolcsi településen január 7-én éjjel, egy fegyverrel a kezében sétáló férfira lettek figyelmesek a járőröző rendőrök. Erősítést kértek, majd miután megérkezett két kollégájuk, gyalog indultak a férfi után.
Amikor az egyenruhások 20-25 méterre voltak a férfitől, felszólították, hogy tegye le a fegyvert és igazolja magát. Ő erre csak trágárul jelezte, hogy nem működik együtt, és a kezében tartott légpuskát lőtartásba helyezte és a rendőrök felé tartotta.
Ezután a járőrök eltávolodtak, majd a szolgálati autókkal kezdték követni a férfit, aki többször is rájuk szegezte a fegyverét.
A történtek miatt a rendőrök újabb erősítést kértek, így további négy egység csatlakozott hozzájuk. Hangosbemondón ismét felszólították a férfit a fegyver letételére, valamint arra, hogy igazolja magát, ám ennek továbbra sem tett eleget, és továbbment.
A férfi időközben a nála lévő puskát az út melletti növényzet alá dugta. Amikor a rendőrök észrevették, hogy már nincs nála, akkor elfogták.
A rendőrök ezt követően a helyszínen lefoglalták a fegyvert. Ezután a nyomozó ügyészek elvégezték az elsődleges vizsgálatokat, az elkövetőt őrizetbe vették, majd fegyveresen elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Az ügyészség a napokban a büntetett előéletű férfi letartóztatására tett indítványt az eljárás során való jelenlét biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében.
A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a férfi letartóztatását.
Nyitókép: ügyészség

Véget ért a keresés: Rendkívüli hír érkezett a fülöpszállási idősek otthonából eltűnt férfiról

Megvalósult rémálom: Édesanyja életéért küzdött egy ápolónő Pest vármegyében

Kiderült, kinek a holttestére bukkantak az előszállási horgásztóban

Darabokban vitték el a várhelyi kilátót, videón az elképesztő művelet

Dráma Budapest szívében, félelmetes videón az apokaliptikus jelenet

Kiadták a riasztást, aggasztó előrejelzés érkezett

Pátyon hozza létre első európai üzemét az ipari légkondicionálókat gyártó Airsys

Saját lányát és a rokongyerekeket is bántalmazta szexuálisan egy békési férfi

Rettegtek a gyerekek is a síneken veszteglő autóban Pécelnél

Olcsóbb lett a nagy bevásárlásunk egy év alatt

Videón, ahogy egy körforgalomban előzi ki a motorost Esztergomban

Kamu rendőrnek és ellenőrnek adta ki magát – úgy bukott le, hogy igazi jegyvizsgálókat igazoltatott