
Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2025 őszén mintegy 100 kilométeres sebességgel száguldott az úton az autó Tiszalpár és Kiskunfélegyháza között. Kocsija mögé a vonóhorogra egy kutyát kötött, ami a nagy sebességtől szabályosan pattogott az aszfalton.
A férfi még szeptember 1-jén reggel autóval indult Tiszaalpárról Kiskunfélegyháza irányába, az induláskor azonban nem vette észre, hogy az előző este egy öt méteres lánccal a kocsi vonóhorgához kikötött Rozi nevű kutyáját az autó után húzza.
A férfi körülbelül egy kilométert haladt, amikor észrevette a mögötte közlekedő kocsi villogását és dudálását, ekkor megállt, levette a láncot az állatról, és a kutyát a csomagtartóba téve visszahajtott a tanyájára.
Az eset következtében az állat testén horzsolások, valamint égési sérülések és szövethiányok keletkeztek. A férfi azonban nem hívott állatorvost és maga sem kezdte meg az állat kezelését, ezáltal olyan bánásmódot alkalmazott, amely az állat pusztulásához vezethetett volna.
Szeptemberben nem jogerősen pénzbüntetésre, 425 ezer forintra ítélte gyorsított eljárásban a Kecskeméti Járásbíróság a 66 éves férfit.
Az eset és az ítélet is egyaránt hatalmas felháborodást váltott ki. Tüntettek és több tízezren írtak alá petíciót, hogy súlyosítsák a férfi büntetését.
A főügyészség a férfival szemben szabadságelvonással járó elzárás büntetés indítványozott. Amivel a bíró is egyetértett.
A napokban ugyanis a férfival szemben pénzbüntetés mellőzésével 60 nap elzárást szabtak ki, melyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezni nem lehet.
A döntést Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos is megosztotta közösségi oldalán.
További részletek este 18.00 órakor a Tényekben a TV2-n!

Mellkason szúrta testvérét egy vilmányi férfi

Hatalmas tűzgömböt vett videóra egy magyar férfi

Mentálisan zavart lehetett a nagyteveli polgármester támadója

Négyre emelkedett a budakeszi tűz halálos áldozatainak száma

Fejre állt egy autó Karmacsnál, drámai felvétel érkezett

Kiderült, robbanás miatt haltak meg hárman Budakeszin, büntetőeljárás indult

Leitattak, kiraboltak, majd a fagyban hagytak egy férfit

Durva változás jön az időjárásban, jobb, ha felkészül!

A magyarok érzik az ügy súlyát és fontosságát – már eddig is rengetegen küldték vissza a Nemzeti Petíciót

Hárman meghaltak Budakeszin, drámai videón a méteres lángok

Hatalmas lángok Budakeszin, többen életveszélyesen megsérültek

Két kisgyereket is bántalmazott egy bölcsődei nevelőnő Érd mellett