
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Egy 70 éves nyugdíjas autószerelő az áldozat, épp saját kocsija alatt feküdt miközben javította, de az rázuhant. Felnőtt korú gyerekei is ott voltak, amikor a tragédia történt, úgy tudjuk az egyikük vele él. Azonnal rohantak, hogy segítsenek édesapjuknak.
Információink szerint egy fakocka is volt Pál nyaka alatt, amikor ráesett az autó a fejére, illetve a nyakára. Azonnal meghalt. A fia emelte le róla a kocsit, illetve a környéken élő ismerősei és barátai voltak azok, akik kihúzták alóla.
A nyugdíjast a helyszínen lévők elkezdték újraéleszteni, és a mentők sokáig küzdöttek érte, de már nem tudták megmenteni az életét.
A férfi már évtizedek óta autószerelőként dolgozott. Van szerelőakna is a műhelyben, de úgy tudjuk ezúttal emelőt használt. Barátai, akik segítettek a fiának kimenteni az autó alól, azt mondták kedves és barátságos ember volt. Ha bárkinek gond volt a kocsijával a környéken, azonnal segített. Szerintük a rossz minőségű emelő okozhatta a tragédiát.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság eljárást indított halált okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek