
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Sikertörténetet osztott meg az Országos mentőszolgálat a Facebook-oldalán, ahol egy idős férfi egy budapesti étteremben a névnapi ünneplése közben félrenyelt, fuldokolni kezdett, elvesztette eszméletét, de a gyors segítségnek hála túlélte a szerencsétlen balesetet.
Mint kiderült, az ünneplő tömegben ült egy egészségügyi dolgozó is, aki azonnal a férfihoz lépett, és az ilyenkor leghatásosabb Heimlich-manővert alkalmazta, miközben a jelenlévők értesítették a mentőket.
Az ünnepelt légzése és keringése összeomlott, ám a mentők perceken belül megérkeztek, és az emelt színtű újraélesztésnek köszönhetően stabil állapotban szállították kórházba a szerencsétlenül járt férfit, amit az étterem vendégei tapssal jutalmaztak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen