
Meghalt Németh Erzsébet

Szolnokon, a Hild Viktor utca 12. szám alatti társasházban csütörtökre virradóra szörnyű esemény történt: holtan találtak egy fiatal nőt, aki feltehetően idegenkezűség áldozata. A helyszínt rendőrök lepték el, az egész épületet lezárták – számolt be a szoljon.hu.
A megalapozott gyanú szerint az elhunyt fiatal nővel szóváltást követően volt élettársa végzett. A helyszínről állították elő a 22 éves férfit, majd a nyomozók emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett - közölte a police.hu.
A nyomozó hatóság a gyanúsítottat őrizetbe vette, és kezdeményezik letartóztatását.
A nyitókép forrása: Police.hu, YouTube

Meghalt Németh Erzsébet

Gázóra mellett gyulladt ki egy autó Mezőhegyesen

Szörnyű emberölés történt Letkésen

Betonmixer gázolt halálra egy nőt Egerben

Fotók érkeztek, tűz ütött ki egy debreceni gyárban

A pezsgődurrantással indul az új otthontámogatási program, a kereslet és a kínálat is felfuthat januárban

Tapétavágó késsel támadt, majd zsineggel ölt szabadulása másnapján

Új korszak az energiaellátásban

Életveszélyesen driftelt egy fiatal BMW-s Tapolcán, majd rombolt

Két halálos tűzeset is volt az éjszaka

A 13 éves Ádám küzdött anyukája életéért

Nemi erőszak és gyilkosság után Muki a nővérét sem kímélte, most újra bíróság előtt