
Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Kórházban támadt betegtársára és nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozott az a pszichiátriai beteg, akinek a felmentését és kényszergyógykezelését indítványozta a vádhatóság - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség kedden közleményben az MTI-vel.
A vád szerint tavaly ősszel egy gödi férfi egy közeli kórház pszichiátriai osztályán egy tollal betegtársa ágyához ment, kisebb erővel megszúrta a jobb szeménél, s azt kiabálta: meg fog halni. A sértett kirohant a folyosóra.

A megtámadott férfi a szemhéj szúrt sebzésének 8 napon belül gyógyuló sérülését szenvedte el. Fennállt az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetősége, mely a sértett védekezésének köszönhetően maradt el. A vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani lehet attól, hogy megfelelő gyógykezelés hiányában hasonló bűncselekményt követne el újra
- áll a közleményben. A Pest Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolta meg a gödi férfit, büntethetőséget kizáró ok miatt azonban felmentést és kényszergyógykezelést indítványozott - közölték.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Soha nem látott rohamra készül a Liszt Ferenc repülőtér

Fokozott készültség Budapesten, több utcát is érint a rendőrségi intézkedés

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában