
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Mint arról korábban beszámoltunk, egy 25 éves nő meghalt hétfőn Aszódon egy autóbalesetben, amikor egy drogos sofőr belecsapódott abba a kocsiba, amelyben utazott. A balesetet okozó, korábban büntetett előéletű férfi segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, körözést adtak ki ellene.
A borzalmas balesetben - melyről megrázó videó készült - többen is súlyosan megsérültek.
A 63 éves férfi által vezetett kocsi többször megpördült, majd az út melletti, füves árokba csapódott. A sofőr súlyosan megsebesült, a vele utazó fiatal nő a helyszínen meghalt.
A 30 éves drogos szökevény vezette a halálos balesetet okozó Mercedest. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi ellen és elfogatóparancsot adott ki ellene.
Információink szerint kedden délután végül sikerre vezetett a rendőrségi akció, elfogták D. Sándort.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen