
Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Egy hatalmas durranás hallatszott, és már lángra is kapott a bokor az egyik kertben Nagykőrösön. Egy biztonsági kamera rögzítette a sokkoló jelenetet, egy férfi akarta felrobbantani a szomszédait néhány napja. Először csak a saját udvarán készített Molotov-koktélt, amit a földhöz vágott. Ettől tűz keletkezett, de nem terjedt át a szomszédos telekre. Másnap délelőtt viszont hasonló módszerrel, újból ámokfutásba kezdett.
A 41 éves férfi egy zoknit itatott át benzinnel, amibe egy gázpalackot tett, majd ezt meggyújtotta és a kerítés mellett a földre dobta. A palack felrobbant, a tűz pedig átterjedt a szomszéd telkére.
Ez látszik a videón is. A rendőrök pár perc múlva a helyszínre értek és számon kérték.
- Oké. Mi történt?
- Semmi. Az történt, hogy kimentem, egy palackot fölgyújtottam.
- Aha
- Egy kis palackot, eloltottam.
Az ámokfutás idején a gyerekek az udvaron voltak éppen, halálra rémültek, amikor szomszédjuk azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a házat. Erről az édesapjuk beszélt a rendőröknek.
- Mekkora palack ez?
- Nem tudom, de az egész folyosóm égett, a gyerekek szaladtak be sírva, hogy fenyegeti őket, hogy fölrobbantja őket. Ezért szaladtam ki.
- Tett is egy ilyen kijelentést az úriember?
- Kiabált, hogy fölrobbantom a házat.
A férfit korábban orvosok is kezelték.
- Ön áll valamilyen pszichiátriai kezelés alatt?
- Álltam.
-Aha.
Kiderült, hogy a férfinek nem először gyűlt meg a baja a rendőrökkel, nemrég szintén egyenruhások lepték el otthonát.
Három hónappal korábban egy kegyetlen gyilkosságot is elkövetett a házban, saját apját szúrta le egy vita hevében, aki a helyszínen elvérzett. Az ügyészség akkor nem kezdeményezte a késelő letartóztatását azzal az indokkal, hogy nem állnak fenn a kényszerintézkedés különös feltételei.
A férfi a gyilkosság után elmenekült otthonról, azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy meghalt az apja, ő ugyanis úgy hagyta ott, hogy még élt. Amikor azonban meghallotta, hogy az idős férfi belehalt a combszúrásba, feladta magát. Az őrizetből akkor kiengedték, a mostani robbantás miatt viszont újból felelnie kell közveszély okozás bűntette, valamint zaklatás vétsége miatt.
Kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását, amit ezúttal a bíróság el is rendelt.

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban