
Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Holtan találtak rá a Hajdú-Bihar vármegyében lévő Komádiban egy 84 éves férfira, akinek halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök elfogták a tettest, és emberölés gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették – közölte szerdán a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
A tájékoztatás szerint a nyugdíjasra november 17-én, hétfőn ismerősei találtak rá az otthonában, és azonnal hívták a mentőket és a rendőrséget. A 84 éves férfin már nem lehetett segíteni, és a szemle során kiderült, hogy a valaki meggyilkolta.
A rendőrök hajtóvadászatot indítottak Komádiban, minden szomszédot meghallgattak, nyomról nyomra jártak, és azonosították a feltételezett elkövetőt. Az adatok szerint a 47 éves helyi férfi ismerte későbbi áldozatát. A gyilkosság napján átment hozzá, egy fejszével többször fejbe vágta, majd egy fűkaszát és egy láncfűrészt zsákmányolva elmenekült. A gépeken hamar túladott, és úgy tett, mintha mi sem történt volna.
Az elkövetőn a rendőrök, a bűnügyi igazgatóság nyomozói és a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai november 25-én, kedden ütöttek rajta az otthonában.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt indított eljárást vele szemben. A nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Nyitókép: police.hu

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók

Két napon történik a nyugdíj, a 13. havi teljes és a 14 havi juttatás első részletének kifizetése